|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Rendőrségi cáfolat a kemecsei férfi halálának ügyében
MTI 2010. december 28., kedd 09:10
Az előzetes igazságügyi boncjegyzőkönyv szerint természetes úton, keringési elégtelenség miatt halt meg a rendőrök által vasárnap elfogott kemecsei férfi - közölte a rendőrség hétfőn.
A Szabolcs megyei Esélyek Házának sajtóreferense a családtagok elbeszélésére hivatkozva korábban azt mondta, a rendőrök sokkolóval akarták kiszedni az ágy alól a férfit, és amikor kihúzták, már halott volt. Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a rendőrség nem szerzett be és nem rendszeresített, így Kemecsén sem használhatott sokkolót. A rendőrség honlapján olvasható közleményben az áll: a nyíregyházi rendőrkapitányság járőrei vasárnap késő délután mentek ki egy kemecsei lakáshoz, mert információik szerint ott egy olyan férfi tartózkodott, aki ellen négy elfogatóparancs van érvényben. A 49 éves férfit testi sértés, garázdaság, lopás, valamint meg nem kezdett, egy év négy hónapos jogerős szabadságvesztés miatt körözték. A férfit az ágy alá bújva találták, de a rendőrség közlése szerint a férfi nem tanúsított ellenállást, így testi kényszer alkalmazása nélkül megbilincselték és a rendőrautóba ültették. Úton a kapitányság felé a férfi hirtelen rosszul lett és elvesztette az eszméletét. Azonnal mentőt hívtak, levették a bilincset, és megkezdték az újraélesztést, amelyet azután a kiérkező mentők folytattak, de a férfin már nem tudtak segíteni - közölte a rendőrség. Az előzetes igazságügyi boncjegyzőkönyv szerint a férfi természetes úton, keringési elégtelenség miatt vesztette életét - közölte a rendőrség. Fülöp Gergely, a Szabolcs megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta: nem találtak erőszakra, bűncselekményre utaló sérüléseket a 49 éves kemecsei férfi testén. A százados tájékoztatása szerint a férfit az őt elfogó rendőrök Nyíregyháza határában mesterséges lélegeztetéssel és szívmasszázzsal próbálták újraéleszteni a mentők kiérkezéséig. A haláleset körülményeit a Tiszavasvári Városi Rendőrkapitányság vizsgálja. A szóvivő megjegyezte: az elhunyt hozzátartozói által tett feljelentést a rendőrség az ügyészségi nyomozóhivatalnak továbbítja. Horváth József, a megyei Esélyek Háza romareferense hétfő reggel az MTI-nek azt mondta, a település egyik házában akarták a rendőrök előállítani a férfit. A referens információi szerint a férfi az ágy alá bújt a rendőrök elől, akik mintegy öt percen keresztül sokkolóval próbálták meg onnan kiszedni, s amikor sikerült kihúzniuk, a férfi teste már élettelen volt. A referens hétfő este az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta, amikor a sajtónak a történtekről beszélt, a családtagok elbeszélésére hivatkozott. A rendőrség visszautasította és cáfolta azokat a "rosszindulatú híreszteléseket", amelyek szerint Kemecsén egy körözött bűnöző elfogásakor elektromos sokkolót használtak volna. Emellett vizsgálják az állítás eredetét, és megteszik a szükséges jogi lépéseket a "becsületsértő, rágalmazó személyekkel szemben". Az ORFK az MTI-vel azt közölte: a rendőrség - bár jogszabályi felhatalmazása lenne annak használatára - ilyen kényszerítő eszközt nem szerzett be és nem rendszeresített. Ebből következik, hogy nem is használhattak ilyen eszközt az intézkedő rendőrök - hangsúlyozták. Fülöp Gergely előzőleg az MTI kérdésére elmondta: az elfogást végző rendőröknél nem volt sokkoló, ilyen eszköze a nyíregyházi rendőrkapitányságnak nincs is. A mentőket vasárnap délután riasztották Nyíregyháza belterületének egyik utcájába, ahol a rendőrök a gépkocsijuk mellett egy 50 év körüli férfi újraélesztését kezdték meg - írta közleményben az MTI érdeklődésére Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója. Tájékoztatása szerint az újraélesztést a percek alatt kiérkező mentők több mint fél órán át folytatták, de nem jártak sikerrel. A halál okát igazságügyi orvos szakértői vizsgálat tisztázhatja - tette hozzá az igazgató.
Eddigi hozzászólások:
|
döntés, ítélet, kolompár orbán, baleset, m5, kecskemét, videoton, ligakupa, ló, maradványok, lajosmizse, mercedes, autó, gyártás, Kecskemét, presszó, megrendezte, rablás, iskola, molesztálás, tanár, ügyészség, fegyház, pedofil, fajtalankodó, vasrúd, fejsérülés, életveszélyes, mentőautó, karambol, busz, kamion, árokba csúszott, 44-es, gépjármű-oktatás, vezstegetés, gyakorlati vizsga, kiskorúak, késes támadás, fenyegetés, kirablás, álrendőr, 54-es út, papírjelvény, farsang, lakástűz, idős nő, bennégett, Mikulásgyár, adakozás, karácsony, cipősdoboz, verekedés, széklábbal verte, KTE, Ribánszky, Maynard, Loki, Magyar Kupa, TKE, MTK, ékszerrablás, zálogház, rendőrség, 5-ös főút.ittas, halálos, Hurghada, buszbaleset, Egyiptom, katonai repülő, An-26, sérülés, ittas vezető, bűnügy, garázdaság, szurkotó, ftc, NBI, labdarúgás, ZTE, Prukner László,
|
|