|
Rézkábel tolvajokat fogtak
police.hu
2010. június 28., hétfő 12:23
A kiérkező rendőrök két felnőttet és egy fiatalkorút vettek őrizetbe.
2010. június 27-én 10 óra 50 perckor a Salgótarjáni Rendőrkapitányság ügyeletére tett bejelentést a helyi Külső pályaudvar munkatársa, mely szerint a pályaudvar váltókörzetében Eperjes telep és az Öblösüveggyár közötti szakaszon feltehetően lopják a kábelt, mert már a második váltótól érkezik "foglalt" jelzés ok nélkül.
A helyszínre azonnal kivonuló járőrök három fiatal férfit találtak ott, akiket igazoltattak, majd a ruházatuk, csomagjaik átvizsgálása során megállapítást nyert, hogy a személyeknél lévő hátizsákban réz kábelek vannak, amelynek eredetét igazolni nem tudták. Majd a helyszín átvizsgálását követően az igazoltatott személyek elmondták és meg is mutatták, hogy a réz kábeleket a cselekmény elkövetése érdekében magukkal vitt vasfűrésszel elvágták és azokat leadási szándékkal eltulajdonították. A személyek cselekményükkel a Magyar Állam Vasutaknak mintegy 50.000 Ft kárt okoztak.
A fiatalkorú - 15 éves -, valamint 19 éves és 25 éves salgótarjáni férfiakat a rendőrkapitányságra előállították és a nyomozók lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. További vizsgálat tárgyát képezi, hogy a cselekményükkel gyanúsítottak a vasúti közlekedés biztonságát veszélyeztették-e.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Déva, árvák, optikus, szemüveg, ajándék, McGourmet, Michelin, Fat Duck, Köböl Anita, Fem3, Miss Alpok Adria, műsorvezető, Tóth Gabi, Sarka Kata, Csisztu, Ungár, bebe, black II black, máté péter, tehetségkutató, zene, árpa attila, femcafe.hu, születésnap, karafiáth, fegyház, gyilkosság, Ásotthalom, szomszédnő, Britney Spears, Koncert, Budapest, réztolvaj, lopás, nyomraveztői díj, Dorog, strand, csopak, fémtárgy, gyanús, kunkli tivadar, bob sapp, debrecen, fémkereskedő, tolvaj, őrizet, rendőrség, tárgy, mázsa, kizuhant, betörés, czippán anett, váczi gergő, fem3, születés, dr belics zoltán, taburádió, zenész, dj, műsor, Makó, Földeák, bicikli lopás, csirkecomb, fiatalok, Székesfehérvár, diákok, gitártok, pince, rajtaütés, Dunaújváros, Baunok-ügy, iratok, rablás, ügyvéd, zálogház, ékszertolvaj, ékszerbolt, alagaút, Nagykanizsa, elfogás, ékszerrablás, alagút, trezor, mobillopás, börtönbüntetés, Pécsi Ítélőtáblal, biztonsági őr, verekedés, ittas vezetés,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|