|
Rolex:15 kiló arany tűnt el
MTI
2010. június 05., szombat 09:50
Több mint 15 kiló aranyat loptak el a luxusóra gyárból
A svájci manufaktúrában történt lopást követően nem sokkal a rendőrség őrizetbe vette a gyártó egyik munkatársát, aki átmenetileg dolgozott a műhelyben - közölte csütörtökön az igazságszolgáltatás egyik képviselője. A férfi azonban csak öt kiló arany ellopását ismerte be, a La Tribune de Geneve című lap azonban úgy tudja, a gyártónál összesen 15,7 kilogramm nemesfémnek kelt lába.
A Rolex aranyból készíti jelképpé vált karóráit a Genf közelében, Plan-les-Ouates elővárosban működő manufaktúrában. Az órák több ezer euróért találnak gazdára. A cég a feltörekvő cégek mellett jól szerepelt az óraipar legnagyobb és legjelentősebb kiállításán, az idei Baselworldön is, ahol napjaink elismert órakészítői és a valódi legendák új termékeit először láthatta a közönség.
A Rolex 2010-re két modelljét, az Explorert és Submarinert is újragondolta. A Tudor, a "szegény ember Rolexe" is egy korábbi óráját alkotta meg ismét, a 70-es évekbeli Tudor Monte Carlo alapján adták ki a Heritage Chronograph órát, ami még az 5000 dollár (egymillió forint) alatti kategóriába esik.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
jessica, biel, Tiger Woods, golf, pénz, foci, sport, leggazdagabb, kikötő, legdrágább, luxus, PatrickDempsey,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|