|
Romagyilkosságok: minden kiderül?
MTI
2010. augusztus 09., hétfő 12:00
Az elkövetett támadások miatt tart sajtótájékoztatót a Nemzeti Nyomozó Iroda hétfőn. Remélhetőleg választ kapunk a sok miértre.
Az NNI kilenc bűncselekmény ügyében folytatott eljárást: 2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én Alsózsolcán, tavaly február 23-án Tatárszentgyörgyön, április 22-én Tiszalökön, augusztus 3-án Kislétán támadtak romákra.
A kislétai és a tiszalöki bűncselekményben egy-egy ember halt meg, míg Nagycsécsen egy testvérpár, Tatárszentgyörgyön egy 27 éves apa és 5 éves kisfia vesztette életét. A támadássorozat négy feltételezett elkövetőjét tavaly augusztus 21-én egy debreceni szórakozóhelyen fogták el a rendőrök.
A gyilkosságsorozat elkövetése mellett a támadásoknál használt fegyverek beszerzésére irányult besenyszögi fegyveres rablással, és a debreceni menekülttábor elleni fegyveres támadással is meggyanúsították a férfiakat. Az NNI mindezekkel összefüggésben bűnszervezetben, több emberen elkövetett emberölés, rablás, lőfegyverrel való visszaélés, valamint rongálás miatt mind a négy előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottal szemben vádemelést javasol.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
romagyilkosság, tárgyalás, tanúk, per, Tatárszentgyörgy, molotov, roma, romagyilkosságok, tanú, bűnügy, emberölés, vallomás, ítélet, felfüggesztett, áram, védelem, Alsózsolca, kihallgatás, rosszullét, vádlott, bíróság, nyíradony, gyilkosság, pest megye, vád, megölte, roma gyilkosság, tartótiszt, kommandós, halálbrigád, KBH, bűnös, bűntárs, NNI, nyomozás, eredmény, támogatás, romák, rasszizmus, romatámadás, nyomozóiroda,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|