|
Románia kiadta a hullagyalázót
MTI
2010. január 07., csütörtök 15:00
Átadták a román hatóságok a magyar rendőrségnek azt a férfit, akinek a gyanú szerint köze van a három évvel ezelőtt elhunyt osztrák-német milliárdos, Friedrich Karl Flick holttestét rejtő koporsó karintiai ellopásához - erősítette meg szerda délután a Budapesti Rendőr-főkapitányság a brassói hatóság közlését.
Liviu Nagy, a Brassó megyei rendőrség szóvivője közölte: kedden adták ki Magyarországnak a férfit. A BRFK közleménye szerint a román hatóság Ártándnál átadta a magyar rendőrségnek a Flick-ügy kapcsán nemzetközi elfogatóparancs alapján körözött Grizzly becenevű férfit, akinek kihallgatása folyamatban van. A BRFK vezetője, Tóth Gábor december 2-án számolt be arról, hogy Friedrich Karl Flick osztrák-német milliárdos külső és belső koporsóját a karintiai Veldenből, a család mauzóleumából lopták el 2008 novemberében. A koporsót teherautóval hozták a gyanúsítottak Magyarországra, és Budapestre, a IX. kerületi Lónyay utcába vitték. A külső és belső koporsót végül november 18-án, illetve 20-án Budapesten találták meg a rendőrök, és a holttesttel együtt visszajuttatták a családnak.
Tóth Gábor elmondta azt is, hogy az ügyben két gyanúsítottat fogtak el. Egyikük egy, a cselekmény irányításával gyanúsított 41 éves budapesti ügyvéd. A másik egy állandó munkahely nélküli, futárfeladatokra beszervezett 31 éves ercsi férfi, akinek vallomása tette lehetővé az ügyvéd elfogását. Tóth Gábor beszámolt róla, hogy a Grizzly becenevű férfi július 3-án vett át Bécsben 100 ezer eurót, a második - ugyanekkora összegű - pénzátvétel azonban az ercsi férfi zavart viselkedése miatt meghiúsult. A hatóságok korábbi közlése alapján a 44 éves, marosvásárhelyi F. Lászlót december 8-án fogták el egy hegyvidéki házban a román rendőrök, és intézkedtek soron kívüli Magyarországra szállításáról. A negyedik gyanúsítottat is elfogták azóta, őt bűnsegédlettel gyanúsítják és szabadlábon védekezhet – közölte a BRFK.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
németország, bevándorló, magyarok, törvény, románia, erőszak, család, Magyarországdefenzív, Románia kiáll a kissebségért, minimálbér, Luxemburg, Románia, Bulgária, KSH, Arn Gréta, Acapulcó, tenisz, alekosz, malév, utazás, Román, magyar, határőrség, együttműködés, határ, Somova, nemi erőszak, vérfertőzés, román ügyészség, népszámlálás, cigány, csángó, székely, sírrongálás, Kolozsvár, baleset, barlangász, barlang, Románia.diszkrimináció, külügy, Magyarország, bűncselekmény, Cozma ügy, média, gyilkosság, kórház, pszichiátria, betegség, cucteni, Kecskemét, tolvaj, bűnügy, seleca, ronaldo, brazil, sógor csaba, rmdsz, facebook, felháborodás, nyugdíj, szegénység, méreg, nagyi, cannibál, gyilkos, áldozat, rendőrség, wolf kati, eurovíziós dalfesztivál, magyar állampolgárság,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|