|
Sátorfosztogató bandákat füleltek le a Szigeten
MTI
2010. augusztus 13., péntek 15:33
Két sátorfosztogató bandát füleltek le a Sziget fesztiválon eddig. A rendezvény biztonsági főnöke szerint elsősorban a tolvajok jelentik problémát a fesztiválon, a kábítószer és a garázdaság már kevesebb gondot okoz.
Egy szlovák és egy román sátorfosztogató csoportot is sikerült felszámolnia a Sziget fesztivál biztonsági szolgálatának a rendezvény második napján - közölte Lasz György, a fesztivál biztonsági főnöke. A biztonsági őrök összesen 12 embert adták át a rendőrségnek, akik között volt szlovák, román és magyar állampolgár is.
Lasz György szerint a fesztiválon már évek óta a csapatban járó és a rendezvényre az éjszakai, kedvezményes jeggyel bejutó tolvajok jelentik a legnagyobb problémát. Lasz ezért arra kérte a látogatókat, hogy mindenki használja a csomag- és értékmegőrzőt, és panasz esetén keressék meg a biztonsági szolgálatot vagy a rendőrséget.
A fesztivál közepére már két konténernyi tiltott eszközt és élelmiszert koboztak el a látogatóktól. A fesztiválra érkezők sokszor ötletes helyekre próbálják rejteni a behozni kívánt dolgokat. Találtak már alkoholt kenyérben, drogot szendvicsben, de találkoztak már dupla fenekű táskával és átalakított üdítős dobozzal is.
Tavaly és idén ugyanakkor már visszaszorultak a droggal kapcsolatos problémák, és a garázdaság sem jelent már gondot - közölte a biztonsági főnök. A sziget biztonsági szolgálatában ezerötszázan dolgoznak; vannak civil ruhás biztonsági őrök, drogkereső kutyák, tűzszerészek és bővített kamerarendszer.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
hideg, tél, fagy, mínusz, Rakonczay Gábor, kenu, világrekord, baleset, öngyolkossg, halásztelek, kisfiú, fegyver, öngyilkos, Huszti, Zenit, AS Monaco, igazolás, HÉV, gázolás, szigetszentmiklós, gyártelep, óceánjáró, kártérítés, fajtalankodás, betörés, járdasziget, felhajtott, VIII.kerület, Costa Concordia, Fehér Sándor, magyar, áldozat, Gina, GHB, Debrecen, halál, drog, dizájner, Beckham, Messi, Ronaldo, foci, textilüzem, Kunszentmárton, tűz, tetőszerkezet, lángok, brit, munkanélküli, elemzés, áramütés, Szigetszentmiklós, életveszély, nyugdíjas, felfüggesztett, kender, kannabisz, gyilkosság, testrészek, XVIII. kerület, darabolós, BKV, 3-as metró, felújítás, sebességkorlátozás, tothgabi, eurovizio, csalodottgabi, Tunyogi Bernadett, jubileumi, nagykoncert, Gallusz Niki, Vízy Márton, Eurovízió, Dalfesztivál, Pély Barna, Eurovíziós, Villalakók, Keserű méz, Tolvai Renáta, Kállay-Saunders, Megasztár, Király Viktor, Király Linda, Wolf Kati, zsűritag,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|