|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Schmitt Pál albérletben él
hir24.hu 2012. szeptember 20., csütörtök 10:36
A volt államfő állítja, hogy nem a plágium ügy miatt mondott le.
A Nemzeti Vágtán járt Schmitt Pál volt köztársasági elnök és felesége, Makray Katalin – írja az index, a Hot magazinra hivatkozva. A volt köztársasági elnök szürke zakót, Katalin asszony pedig magyaros ruhát viselt. Amikor Makray Katalin kiszúrta, hogy a Hot interjút szeretne kérni, kedvesen odalépett az újság riporteréhez és azt mondta: "Voltak olyan újságok és médiumok, amelyek sokat bántották az utóbbi hónapokban a férjemet". Az egykori köztársasági elnök ezután bizalmasan bevallotta a lapnak, hogy nem bánta meg, hogy az ország első embere volt. "Nem a plágium miatt mondtam le, hanem azért, mert megosztottam, az embereket" - mondta. Schmitt Pálék most Pesthidegkúton laknak egy bérelt lakásban, miután kiköltöztek a rezidenciáról és Schmitt végül nem kérte a törvény szerint neki járó lakáshasználati jogot. Elkezdte az iskolát, hiszen megfogadta, hogy a mai feltételeknek megfelelő doktorit tesz le. "Publikálnom kell szakfolyóiratokban, most ezeket a cikkeket írom". Schmitt a Hotnak őszintén beszélt arról is, hogyan dolgozta fel "azt az elképesztő nyomást és támadáshadjáratot", amelyet a plágiumbotrány kirobbanása után kapott: "A körülményekhez képest jól vagyok lelkileg", mondta, majd egy angol közmondást idézett: "Ne sírj, ha valami elmúlt, inkább mosolyogj, mert megtörtént. Valahogy így gondolkozom én is."
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
schmitt pál, mob, schmitt, lakás, rezidencia, nob, olimpia, Schmitt Pál, vagyonnyilatkozat, doktori cím, villa, államfő, új, kiderül, Beleznay Endre, színház, baki, lemondott, lakáshasználat, plágiumbotrány, lemondás, köztársasági elnök, doktori, sote, rektor, plágium, botrány, gyanú, MTA, doktorija, nincs plágium, közt.elnök, disszertáció, palotaőrség, felszerelés, sándor-palota, Geréb Ágnes, kegyelem, fogház, bolgár, iparág, csőd, szerencsejáték, scmitt pál, ensz, new york, tárgyalás, misszió, gödöllő, világjáték, benedek, alkotmány, pápa, tüntetés, kérdőív, kormány,
|
|