Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Símaszkban, állig felfegyverkezve szállták meg Mladics házát
FH
2010. február 23., kedd 13:43
Kedd reggel a szerb rendőrség speciális alakulata megszállta a háborús bűnökkel vádolt, szökésben lévő volt boszniai hadseregparancsnok Ratko Mladics belgrádi házát. Sajtójelentések szerint a volt hadseregparancsnok után kutatnak a golyóálló mellényes, símaszkos, felfegyverzett terrorelhárítók. A rendőrök kora reggel érkeztek terepjárókkal a Belgrád egyik elegáns részén álló házhoz.

A szomszédok szerint az épületben a körözött Mladics fia tartózkodik. Darko Mladics hétfő éjjel tért vissza a szerb fővárosba. A fiú hat hónapig volt távol a családi otthontól. A mostani rendőrségi akcióról egyelőre senki sem közölt részleteket. A hatóság azt mondta: még tart a vizsgálat, ezért egyelőre nem nyilatkoznak. A helyettes ügyész, Bruno Vekarics azt nyilatkozta, hogy a rendőrség rendes akciójáról van szó, amely az akciócsoport munkájához tartozik.

Ratko Mladics volt boszniai szerb katonai parancsnokot 1992 és 95 között elkövetett népirtás, háborús és emberiesség elleni bűntettek miatt körözik. Nevéhez kötik a többi között a tízezer életet követelő szarajevói ostromot, valamint a srebrenicai mészárlást, ahol több mint nyolcezer boszniai muszlimot gyilkoltak le katonái a békefenntartók szeme láttára.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier