|
Sokkoló! Saját kertjében ásta el áldozatát a pedofil gyilkos!
manna.ro
2010. augusztus 11., szerda 13:04
A kislány felmászott a fára, és nem akart lejönni - ezzel dühítette fel végzetesen gyilkosát
A kislányt kedd délután találták meg, a gyanúsítottak pedig azonnal letartóztatták. Dorin Zugravu, aki sírásással kereste kenyerét, kezdetben tagadta, hogy ő követte volna el a rémtettet, végül azonban kitálalt a rendőrségnek. A nyomozók a kislány nyakán zúzódásokat találtak, feje pedig szó szerint szét volt verve.
Meztelenül temették el. A kislány eltűnésének napján azért ment a férfihoz, aki a család barátjának számított, hogy elvigyen neki egy kerékpárt. A kislány felmászott egy fára, a férfi pedig feldühödött, hogy nem akart onnan lejönni, ezért megütötte egy léccel. Beráncigálta a házba, megölte, majd megerőszakolta. Ezután gödröt ásott az udvaron, és eltemette, hogy eltüntesse a nyomokat.
Az áldozat hozzátartozói szinte meglincselték Dorin Zugravut, amikor megtudták, hogy az ő udvarában találták meg a kislányt.
Letartóztatásakor a rendőrség alig tudta kimenekíteni a gyanúsítottat, akiről kiderült, hogy a bűntettet megelőző éjszakán nagy mennyiségű alkoholt fogyasztott.
A különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságért akár életfogytiglani börtönbüntetést kaphat.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
pedofil, molesztálta, szexuális zaklatás, fegyház, szexuális bántalmazás, pedofília, gyermekotthon, pedofilhálózat, BRFK, kiskorúak, Erőszak, Miske, fajtalankodás, molesztálás, zaklatás, Somogy, gyilkos, belga, szabadláb, cinkos, carrie shafer, tanárnő, börtön, kentucky, pedofilia, letartóztatás, bűncselekmény, őrizet, rendőrség, elfogták, tanár, verés, iskola, Vatikán, beperelték, pap, szabadlábra helyezik, plébános, templom, mel, gibson, apáca, nemi erőszak, FBI, tyra, banks, michael, joe, jackson, angoltanár, fbi, justin, bieber, pornóoldal, pécsi, püspökség, homoszexuális,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|