|
Súlyos baleset a londoni Heathrow repülőtéren
2008. január 18., péntek 08:00
Az utóbbi évek legsúlyosabb balesete történt csütörtök délután a londoni Heathrow repülőtéren a British Airways légitársaság egyik óriásgépével, amelynek nem hivatalos beszámolók szerint sűrűn lakott terület felett, leszállás közben leálltak a hajtóművei.
Az incidens miatt törölték a BA délutáni budapesti járatát. A Pekingből érkező 38-as számú járat, egy Boeing 777-es, 136 utassal és 16 főnyi személyzettel a fedélzetén, jóval a leszállópálya előtt ért földet, főfutóművei azonnal letörtek, a gép több száz métert csúszott a füvön, majd a pálya elején állt meg.
A Heathrow-t működtető cég, a BAA londoni közleménye „kényszerleszállásnak” minősítette az incidenst, de azt nem ismertette, hogy a gép miért került bajba. A BBC-nek név nélkül idézett repülőtéri dolgozók ugyanakkor azt mondták: a kapitány első beszámolója szerint a gép hajtóművei a leszállás utolsó szakaszában, Nyugat-London sűrűn lakott negyedei felett teljesen elvesztették tolóerejüket, és a fedélzeti repülésirányítási rendszerek is felmondták a szolgálatot.
 Az értesülés szerint a gép hajtóerő nélkül, vitorlázva tette meg a hátralévő utat a repülőtérig. A kéthajtóműves repülőgép a hasán állt meg. A szárnyfutókat közvetlenül a repülőtér kerítése mellett találták meg, ami arra utal, hogy a gép épphogy elérte a légikikötőt. Szemtanúk is arról számoltak be, hogy a Boeing nagyon alacsonyan, nem sokkal a környékbeli házak felett, erősen balra dőlve érkezett, és alig néhány méterrel a repülőtér kerítése után ért földet. A repülőgép súlyos szerkezeti károkat szenvedett, hajtóművei és szárnyai összetörtek. Az utasokat vészcsúszdákon menekítették ki, és a tűzoltók habbal árasztották el a Boeing környékét. A mentőszolgálat szerint hat utas könnyebben megsérült.
Szakértők egyelőre értetlenül állnak az eset előtt. A Boeing 777-es a világ legbiztonságosabb típusai közé tartozik, említésre méltó incidens egyik példányával sem történt azóta, hogy ez a Boeing-modell 1995-ben kereskedelmi szolgálatba állt. A Flight International című vezető brit repülési szaklap egyik elemzője csütörtökön a BBC-nek szintén azt mondta: ilyen jellegű balesetet az okozhat, ha mindkét hajtómű egyszerre, a leszállás ugyanazon késői szakaszában felmondja a szolgálatot, erre azonban a polgári repülés modern kori történetében „műszaki okokból még soha nem volt példa”.
A szakértő a lehetséges magyarázatok között említette, hogy a gép esetleg madárrajjal ütközött, és mindkét motorba nagy testű madarak kerülhettek. A hivatalos vizsgálat megkezdődött; a British Airways csak annyit közölt, hogy nem bocsátkozik találgatásokba a baleset okairól. Az incidensben érintett déli kifutópályát lezárták, de csütörtök este a felszálló forgalom előtt ismét megnyitották, jóllehet a roncs továbbra is a pálya elején feküdt. A brit repülésügyi hatóságok a torlódások elkerülése végett részleges légtérzárat rendeltek el a Heathrow körzetében, és több járatot a Luton, illetve a Stansted repülőtérre irányítottak át.
A Heathrow-ról a British Airways naponta három járatot közlekedtet Budapestre. Közülük a 866-os számú délutánit, amely helyi idő szerint 13:40 órakor indult volna, csütörtökön törölték, az esti, 17:30-kor esedékes 870-es budapesti járatot azonban nem, csak indulását tették át másfél órával későbbre. Éppen Kínába indult a Heathrow-ról Gordon Brown brit kormányfő, de az ő repülőgépét is jelentősen késleltette a baleset. Brown és főleg üzletemberekből álló kísérete már a gépben ült, amikor a baleset történt.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|