|
Szabadságvesztésre ítéltek egy rendőrt csalás és vesztegetés miatt
MTI
2011. július 09., szombat 10:00
Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla pénteken jogerősen annak a pécsi rendőrnek a büntetését, akit korábban két év letöltendő börtönbüntetéssel sújtottak, mert nem fizette vissza magánszemélyektől felvett kölcsöneit, egy újabb kölcsönért pedig kedvezőbb eljárást ígért egy bűnügy sértettjének.
A táblabíróság Krémer László vezette tanácsa Mikola Gábort csalásban és kötelességszegéssel elkövetett vesztegetésben találta bűnösnek. Két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, és 200 ezer forint vagyonelkobzást is elrendelt.
A tényállás szerint a 40 éves pécsi rendőr 2008-ra nagyobb összegű adósságot halmozott fel, feleségével közös lakását és autóikat is jelzálog terhelte. Anyagi gondjai enyhítésére rendszeresen kért kölcsönt ismerőseitől és kollégáitól, a pénzt azonban csak késve vagy parancsnoki közbenjárásra fizette vissza. A vádlott 2008 áprilisában egy ismerősén keresztül két részletben összesen egymillió 250 ezer forintot kapott kölcsön, ennek fedezete a gépkocsija volt. Mikola Gábor azonban elhallgatta, hogy az autót egy lízingcég jelzáloga terhelte, és a társaság nemfizetés miatt időközben már megszerezte a kocsi tulajdonjogát. Mikola Gábor öt hónappal később 200 ezer forintot kapott egy másik ismerősétől, de a pénzt nem fizette vissza.
Az ítélőtábla a rendőrt elmarasztalta azért is, mert egy nála tett feljelentés sértettjétől arra hivatkozva kért 200 ezer forint kölcsönt, hogy ha az összeget megkapja, az ügy bírósági tárgyalásán szóban előadja a látottakat, és "nagyobb eséllyel találja meg" az iratok között a bűnügy helyszínelése során általa készített fényképeket. A csalásokra és a vesztegetésre azonban fény derült, és Mikola Gábor ellen eljárás indult.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
kilakoltatás, tüntetés, NAgykanizsa, sikkasztás, víziközmű, Grabant, lopás, ittas, polgármester, rendőri csalás, nyomozás, brfk, döntés, ítélet, kolompár orbán, vonatbaleset, súlyos sérült, baleset, áldozat, kamion, Zsákutca 2012, borsod, rendőrség, musical, drog, lebukott, bőrbetegség, eltűnt, szökés, fiatalkorú, részeg, sikertelen vizsga, orgazda, gépkocsi feltörés, elfogás, shell kút, kálmánház, ellenőrzés, mentelmi jog, tilki attila, zombi, idősotthon, kutya, viadal, gyurcsány, szakdolgozat, cipő, bkv-ellenőr, verekedés, dulakodás, 17-es villamos, előállítás, majális, városliget, nyári zsolt, olimpia, gyülekezési tilalom, London, ORFK, bírság, egészségügyi-doboz, Pécs, taxisgyilkosság, felmentés, Noah Wyle, Vészhelyzet, Carter doktor,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|