|
Százezer forintot sikkasztott egy nyíregyházi lottózó dolgozója
MTI
2009. augusztus 17., hétfő 13:04
Csaknem százezer forintos hiányt halmozott fel az egyik nyíregyházi lottózó dolgozója a munkahelyén játszott szerencsejátékkal; az asszony korábban azt állította, hogy egy ismeretlen támadt rá az üzletben és vitte el onnan a pénzt- tájékoztatta a rendőrség az MTI-t hétfőn.
A 39 éves nő vasárnap értesítette a rendőröket, hogy valaki előbb leütötte őt a Ferenc körúti üzletben, majd a bevételből származó pénzzel elmenekült a helyszínről. A nyomozás adatai azonban arra utalnak, hogy az asszony a nap folyamán szerencsejátékot játszott munkahelyén, ezzel halmozott fel csaknem 100 ezer forint hiányt, amit nem fizetett be a kasszába – mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A százados közlése szerint az egyedül dolgozó nő beismerte, hogy a reggeli nyitást megelőzően kisebb mennyiségű alkoholt fogyasztott, majd szinte folyamatosan játszott egy olyan játékon, melynek szelvényeit ötpercenként húzzák, és csak záráskor tudatosult benne, hogy hiány van a kasszában.
Az asszony azt mondta, adósságait akarta rendezni a nyereményből. Ellene sikkasztás miatt indult büntetőeljárás – tette hozzá a százados
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
benzinár, MOL, áremelés, dízel, MSZP, TEK, terrorelhárítás, megszüntetés, Sienna Miller, terhesség, torna, jóga, Elton John, kórház, betegség, légúti fertőzés, Jessica Biel, vásárlás, Timberlake, divat, ruha, eva longoria, jótékonyság, adakozás, cruz, Britney Spears, Nicole Scherzinger, X-faktor, Taylor Swift, napozás, bőrszín, fellépés, kilakoltatás, tüntetés, facebook, levél, vírus,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|