Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Szekrény zuhant egy hároméves kisfiúra
NapiászOnline/TV2
2010. november 22., hétfő 12:59
Súlyos sérüléseket szenvedett egy gyermekotthon lakója, amikor egy több kilós szekrény esett rá.

Egy budapesti gyermekotthonban több kilós szekrény zuhant arra a hároméves gyerekre, akit azóta is az intenzív osztályon kezelnek. A kisfiút újra kellett éleszteni ezért az igazgató belső vizsgálatot indított az ügyben. - Mire a mentők a helyszínre értek, a kisfiú már nem lélegzett, és a szívműködése is leállt, ezért életéért fél órán át küzdöttek az orvosok – nyilatkozta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

A történtekről egy nézői levélből értesült a TV2 Tények stábja, ahol a forrás azt állította, hogy az intézet dolgozóit kirúgással fenyegette meg a gyermekotthon igazgatója, ha bárkinek is beszélnek az esetről. A stáb úgy tudja, hogy a kisfiúnak súlyos fejsérülései vannak, de ezt hivatalosan eddig még senki nem erősítette meg.

Az esetet vizsgáló rendőrség hivatalos közleményben adta hírül, hogy eljárást indítottak ismeretlen tettes ellen, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt. A gyermekotthon vezetője természetesen nem reagált a vádakra, belső vizsgálatokra hivatkozva.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier