|
Szemérem elleni erőszak Hódmezővásárhelyen
police.hu
2009. augusztus 26., szerda 11:23
Őrizetbe vette a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya azt a 40 éves helybeli férfit, aki a megalapozott gyanú szerint tavaly október közepén a város külterületén egy akkor 12 éves kislánnyal fajtalankodott.
A kislány kerékpárjával közlekedett, amikor a férfi rátámadt, lerántotta a bicikliről, lefogta, száját befogta és fajtalankodás eltűrésére kényszerítette A nyomozás azután vezetett eredményre, hogy férfi idén májusban három egymás követő napon is a város külterületén nemi szervét szeméremsértő módon mutogatta felnőtt nőknek Az adatgyűjtés eredményeként sikerült megállapítani a feltételezett elkövető személyazonosságát, akit a kislány és a felnőtt sértettek is egyértelműen felismertek A férfi előállítása során részben beismerő vallomást tett. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság a gyanúsítottat őrizetbe vette és előterjesztést tesz az ügyészség felé előzetes letartóztatásának indítványozására.
A férfi ellen szemérem elleni erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, a bíróság akár nyolc év szabadságvesztésre is ítélheti.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Dévaványa, nevelőszülő, fajtalankodás, molesztálás, betörés, szigetszentmiklós, Erőszak, pedofil, Miske, somogy, bűncselekmény, erőszak, szülő, megrontás, rendőrség, bűnügy, zsámbok, fajtalankodas, fegyhaz, maszturbal, vetkoztet, nemi, eroszak, szemerem, iskola, Öregcsertő, Fajtalankodás, Tárgyalás, Bíróság, Gyilkos, Akasztás, Erőszakoskodott, Férfi, Kislány, Bűnügy, rendőr, eva longoria, jótékonyság, adakozás, cruz, eltűnt gyerek, etan patz, gyilkos, születésszám, halál, népesség, demográfia, Árpa Attila, Csepkkő gyermekotthon, gyermekbántalmazás, verés, elhanyagoltság, Justin Timberlake, barátnő, megcsalás, Uma Thurman, szülés, gyerek, házasság, létavértes, gyermekmoelsztálás, Nefmi, nyári napközi, gyermekétkeztetés, kegyelem, börtön, Kasza Tibi, Szente Vajk, Balaton, Symbol, Nicki Minaj, Kiss Orsi, Class Fm, interjú,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|