|
Szerelmi bánat miatt lett öngyilkos a 16 éves fiú
nana.hu
2010. augusztus 04., szerda 13:12
A 16 éves Alexander Codrington szakított a barátnőjével. Azután adtak ki körözést ellene, miután eltűnt otthonról. A kutatás azonban tragikus fordulatot vett.
A fiú gazdag családból származott, édesapja a modern arisztokrataként ismert Sir Christopher Codrington volt. A Fordwells-ben (Witney) mellett élő Alexander Buckingham egyik magániskolájába járt, ahol évente 27 ezer font, vagyis közel 9 millió forint volt a tandíj. Rendőrségi információk szerint a fiú éppen az egyik operátorral beszélt, amikor eldördült a végzetes lövés. A rendőrséget korábban Alexander egyik barátja riasztotta, aki elmondta, hogy a fiúnak fegyvere van és úgy gondolja, hogy öngyilkos akar lenni. A rendőrség helikopterrel próbálta átvizsgálni azt a területet, ahova feltételezésük szerint menekülhetett, míg ezzel egyidőben egy másik csoport a bejelentést tevő fiú barátjának családjához sietett, hogy további információkat szerezzenek az eltűnés körülményeiről. A jelenlegi adatok alapján úgy tűnik szerelmi bánat állhat a még pénteken történt eset hátterében, ugyanis Alexander nem sokkal az eset előtt szakított barátnőjével.
Végül telefonon sikerült kapcsolatba kerülni az elkeseredett kamasszal. Egy órán keresztül próbálták lebeszélni az öngyilkosságról, eredménytelenül. A beszélgetés közben eldördült a lövés, pillanatokkal később pedig már meg is találták a fiút. Egyetlen lövéssel végzett magával, az orvosok már nem tudták megmenteni az életét.
A rendőrségi szóvivő is megerősítette, hogy közel voltak ahhoz, hogy a nyomára bukkanjanak. "Szomorú ügy, azt azonban megígérhetem, hogy megvizsgáljuk, a nyomozásban résztvevők tehettek volna-e még valamit annak érdekében, hogy egy 16 éves fiúnak ne kelljen meghalnia."
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
csongrád, rendőrök, öngyilkosság, idős nő, Törökszentmiklós, fogda, Székesfehérvár, karácsony, vonat, gázolás, késés, Lajosmizse, gyilkosság, Kazincbarcika, kilakoltatás, végrehajtás, moratórium, csézy, karrier, hallgatás, gyász, öngyilkossági kísérlet, fenyegetés, rendőrség, gyújtogatás, tűz, Szolnok, gyermekpszichiáter, fiatalok, ombudsman, öngyilkos, gázoló, budapest, bűnügy, emberölés, kórház, jonathan, rhys, meyers, Budaörs, FBI, megfigyelés, hemingway, halál, börtön, vádlott, fót, kriminálpszichológus, tesco, lövöldözés, baleset, colorado, fegyver, Robert Enke, foci, német foci, Hannover 96, megverte, karambol, mentő, pszichiátria, élelmiszer, uzsorakamat, Kölcse, házaspár, ennivaló, bombariadó, debrecen, vasútállomás, tinédzser,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|