|
Szerelőnek adta ki magát a tolvaj
2010. június 07., hétfő 10:15
Vízvezeték szerelőnek adta ki magát az a férfi aki készpénzt tulajdonított el egy XIII. kerületi lakásból.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen elkövető 2010. április 8-án 10 óra körüli időben, magát vízvezeték szerelőnek kiadva bement egy Budapest XIII., Fiastyúk utcai lakásba, majd készpénzt és eurót tulajdonított el.
Az ismeretlen elkövető 55 év körüli, 180 centiméter magas, erős-köpcös testalkatú férfi, haja rövid, sötétbarna színű.
A bűncselekmény elkövetésekor fekete színű munkásruhát viselt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a grafikán látható férfit felismeri, jelenlegi tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 236-2800/ 53-133 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
gázrobbanás, Veszprém, benzinkút, katasztrófavédelem, Vettel, Forma-1, Schumacher, rekord, Kalocsa, fegyver, áramszolgáltató, csalás, bűnügy, rékasi károly, barátság, titkos, solt, robbanás, műhely, csordás tibi, fiesta, fight club, zenekar, álvízszerelő, Budapest, tolvaj, előzetes, lopás, dukai regina, autó, gokart, verseny, Szolnok, napelem, üzem, sebestyén péter, motor, rihanna, koncert, VV, Szandika, pénz, habsburg, utolsó, elhunyt, csillag születik, gomes, teca, rendőr, lift, kórház, lelőtte, kistarcsa, lángok, tűzoltó, műanyag, szerelőakna, rendőrség, elfogták, bűnöző, üvegtigris, rudolf péter, reviczky gábor, talmácsi gábor, világbajnokság, csapat, szponzo, rowan, atkinson, mr, bean, arany, készpénz, infláció, gazdaság, váltás, nyomozás,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|