|
Szexuálisan kihasználtak gyerekeket holland papok
FH
2010. március 02., kedd 10:09
Vizsgálatot indít a holland katolikus egyház, mert a gyanú szerint az 1960-as években az egyik egyházi iskolában a papok szexuálisan kihasználtak gyerekeket, közölte hétfőn az érintett iskolát működtető rend vezetője.
A bejelentés az után hangzott el, hogy az egyik holland lap a múlt pénteken közzétette egy korábbi diák állítását, amely szerint papok molesztálták, amíg a rend Don Rua nevű kolostorának iskolájában tanult, a kelet-hollandiai Heerendberg városában. Ennek a kolostornak a tulajdonosa a Don Bosco Szalézi Rendje.
Herman Spronck rendfőnök azt mondta hétfőn, hogy "a legfontosabbak az áldozatok, akiknek joguk van tudni, hogy mik történtek az intézményben". A kolostor 1958 és 1971 között 80-100, 12 és 18 év közötti gyereket fogadott be. A rendfőnök azt is mondta, hogy március 9-én a holland püspöki konferencia fog dönteni arról, hogy kiterjesszék-e a vizsgálatot más rendekre és kolostorokra is.
Az elmúlt hónapokban sorozatos botrányok rázták meg a római katolikus egyházat. Novemberben, Írországban tört ki botrány, miután kiderült, hogy az ír katolikus egyházi vezetők megpróbálták eltusolni a papok három évtizeden át tartó pedofil ügyeit.
A Szalézi Rendet 1859-ben alapította az olasz pap John Bosco azzal a céllal, hogy segítse a szegény, hátrányos helyzetű gyerekeket. A rendnek 16 ezer intézménye van világszerte, ebből 55 Hollandiában.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
csisztu zsuzsa, sport, jog, diploma, pápa, németország, beszéd, benedek, látogatás, pótfelvételi, ponthatár, egyedtem, iskola, putnok, roma, lövés, puska, Németország, Pap, Molesztálás, parlament, egyház, törvény, külügy, Románia, Magyarország, bűncselekmény, turizmus, nyaralás, Horvátország, forgalom, közlekedés, ünnep, hétvége, torlódás, mádl ferenc, temetés, elhunyt, államfő, schmitt pál, alkotmány, pedofília, plébános, pap, templom, K&H, siker, pénzügy, Dr. Orosz András, kate, middleton, vilmos, herceg, NATO, terror, veszély, elhárítás, kossuth-díj, kitüntetés, átadták, istenes bence, iszak eszter, viva tv, való világ, gordeszka, gyakorlopalya, mel, gibson, ben, rtl klub, takács tamás, csajok, énekes, zenész, pedofil, molesztálta, szexuális zaklatás, fegyház, szexuális bántalmazás, gyermekotthon, pedofilhálózat, BRFK, kiskorúak,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|