|
Szlovák betörőbandát fogtak a rendőrök Hajdú-Biharban
MTI
2010. április 08., csütörtök 11:20
Idősek otthonainak kirablására specializálódott betörőbandát fogtak el a rendőrök Hajdú Biharban, közölte Kelemen Éva rendőr hadnagy.
A hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának munkatársa elmondta: kedd hajnalban bejelentés érkezett a nyírábrányi határrendészeti kirendeltség ügyeletére arról, hogy ismeretlen tettes behatolt a nyírábrányi idősek otthonába, s onnan nagyobb összegű készpénzt vitt el. A helyszínre érkező rendőrök egy csoportja a helyszín közelében ellenőrzött egy várakozó, szlovák rendszámú személygépkocsit.
Az igazoltatás során az autóban ülő férfi sem magyarországi tartózkodására, sem úti céljára nem tudott egyértelmű választ adni, feleletei nem voltak életszerűek - közölte a sajtóügyeletes. Tájékoztatása szerint a szlovák gépjármű alapos átvizsgálása során előkerültek olyan papírok, amelyeken szerepelt Magyarország összes idősotthonának címe és telefonszáma. Azok között volt a nyírábrányi idősek otthona is, annak az irodának a pontos rajzával, ahol a készpénzt tartották.
A helyszíni szemlével egy időben a közeli Vámospércsen is igazoltattak a rendőrök két gyanús szlovák állampolgárt, akiknek a ruhájából több mint 435 ezer forint került elő. A vizsgálat során kiderült, hogy az otthonba a kerítésen átmászva jutottak be az elkövetők, az intézmény külső falára szerelt riasztót purhabbal lefújták, majd kifeszítették annak az irodának az ablakát, amelyben a készpénzt tárolták.
Az elkövetők magukkal vitték a lemezkazettát, amelyben körülbelül 450 ezer forint volt. Az előállított szlovák állampolgárok elismerték, hogy ők hárman követték el a bűncselekményt. A három embert a rendőrség őrizetbe vette, s kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Fenyő János, gyilkosság, sofőr, alibi, jégkorong, Oroszország, Szlovákia, szlovákia, választás, fico, MKB Veszprém, Iváncsi, szlovák, szélső, kézilabda, Mocsai, Sugarbird, Olaszország, Bódy Sylvi, Debreczeni Zita, szlovák politikus, befagyasztás, bérezés, orvosok, kereset, szlovák orvosok, magyar bérezés, kórház, orvos, Szlovákia, labdarúgás, varga attila, tehetség, milan, juve, tenisz, Quebec, tenisztorna, Czink Melinda, rendszám, törvény, közlekedés, magyar, tolvaj, lopás, rendőrség, bűnügy, tartozás, tankolás, M1, Bicske, autópálya, állampolgárság, szlovákok, Tokaj-borvidék, határok, tárgyalás, Tokaj, szálloda, bevétel, szoba, rab, börtön, testvére, büntetés, rendőr, nyerőgép, tiltás, játékszenvedély, munkahely, Slota, Orbán, viszály, konfliktus, nagykövet, adócsalás, nyelvtörvény, kissebbség, állam, fizetés, Magyarország, turizmus, nyaralás, Horvátország, forgalom,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|