|
Szolnoki hármas lopás
police.hu
2011. július 01., péntek 10:52
Tegnap három lopásra lettek figyelmesek a járókelők és a rendőrség Szolnokon. Egy hajnalban, kettő pedig a nappali órákban történt.
Túl nagy zajt csaptak, lebuktak.
Csütörtök hajnalban a járőrök zajra lettek figyelmesek Szolnok egyik üdülőrészén. Nem sokkal később egy gépkocsira lettek figyelmesek , mely a csendes , kietlen utcán közlekedett. A rendőrök ellenőrzés alá vonták a járművet illetve a benne ülő két személyt. A gépkocsiban több szerszámot, edényt, italt találtak, melyek eredetével nem tudott elszámolni a páros. Hamarosan fényderült, hogy a 42 éves nőnél és 16 éves fiúnál feltalált tárgyak az egyik üdülőből származnak, ahová betörtek.
Csütörtökön napközben törtek be ismeretlenek egy szolnoki családi házba, ahonnan ékszereket, műszaki cikkeket loptak el. A kár több, mint 2 millió forint.
Szemfüles szemtanúk buktatták le az elkövetőket. Csütörtökön a nappali órákban egy hölgy jelezte a szolgálatos rendőrnek, hogy táskalopást észlelt. Elmondta, hogy látta, amint egy vasútállomás várótermében padon alvó hölgy táskáját két férfi ellopta. A járőr azonnal az elkövetők nyomába eredt, eközben még egy másik hölgy is megmutatta merre menekült a két férfi. A rendőr elfogta az elkövetőket, akiknél megtalálta az eltulajdonított táskát is. A rendőrség kifosztás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
lopás, ittas, polgármester, házkutatás, lebukott, bőrbetegség, Balaton, rendőr, nyaralás, feltörés, kábellopás, Orosháza, halálos, áramütés, cipő, szeged, hipermarket, szinyei, festmény, vadregényes, Szolnok, boltos, harapás, támadás, medve, ausztria, turista, aknavető gránát, tűzszerész, házimozi, póniló, kenyér, tolvaj, pech, bkv, hév, ráckeve, rablás, fót, HÉV, szentendrei, Kőbánya, autófeltörő, elfogás, cseh elnök, töltőtoll, Muri Enikó, plágium, Gyurcsík, Compact Disco, Makó, Földeák, bicikli lopás, csirkecomb, fiatalok, Posta, boríték, pénz, érték, dolgozók, Putnok, Készenléti Rendőrség, lovas rendőrök, falopás, android, adatlopás, játékprogram, csalás, mobiltelefon, autólopás, francia autó, BRFK,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|