|
Szomália kalózok fogságában van egy háromgyerekes dán család
FH
2011. március 01., kedd 12:45
Szomáliai kalózok elraboltak egy dán családot, három gyerekkel együtt, miközben az Indiai-óceánon hajóztak jachtjukkal - közölte hétfőn a dán külügyminisztérium.
Az eset még az előző héten történt. A túszul ejtett gyerekek 12 és 16 év közöttiek.
"Majdnem elviselhetetlen a tudat, hogy gyerekek is érintettek" - jelentette ki az esettel kapcsolatban Lene Espersen dán külügyminiszter. Az öttagú dán családot és két alkalmazottját előző héten, csütörtökön rabolták el kalózok, és jelenleg a szomáliai partok felé tartanak velük - közölte a dán külügyminisztérium.
A túszul ejtett család kétéves földkörüli utazáson volt jachtjával. Az utazás terveik szerint 2011 nyarán fejezték volna be - mondta el a család egyik szomszédja, az Ekstra Bladet című dán lapnak.
A túszul ejtett gyerekek, két fiú és egy lány, a dán külügyminisztérium közlése szerint 12 és 16 év közöttiek. Egy dán lap közlése szerint egy kalózellenes küldetésen lévő dán hajó már el is indult a kalózok után, de ezt az információt a dán haditengerészet nem erősítette meg.
A dán családot két nappal azután rabolták el, hogy szomáliai kalózok meggyilkoltak négy amerikai túszt egy elrabolt jacht fedélzetén.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
határsértők, Szomália, Ausztria, bűnügy, szomália, kalóz, amerika, bíróság, kalózok, fogoly, kínzás, támadás, rabol, szomalia, kaloz, borton, halalra, itel, birosag, szomálai, harc, fegyveres, kikötő, kalozok, india, tusz, hajo, iran, meszarlas, lovoldozes, korea, penelope, cruz, füstmérgezés, Kalózna, holttest, haláleset, cinedub, szerver, film, lefoglalták, szoftverkalóz, szoftver, számítógép, tolvaj, vitorlás, hajó, verseny, balaton, bajnokság, vastag csaba, x-faktor, másolat, keith, richards, johnny, depp, keira, knightley, orlando, bloom, miranda, kerr, whoopi, goldberg,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|