|
Tanút szurkált a vádlott apja
Független Hírügynökség
2009. július 01., szerda 13:19
Megszurkáltak az Orosházi Városi Bíróságon kedden egy nőt, akit tanúként hívtak be egy tárgyalásra - az egyik vádlott apja késelte meg, akit őrizetbe vettek. A bíróságon egy lopási ügyet tárgyaltak, amelyre körülbelül 90-100 ember gyűlt össze.
A tárgyalást azonban zavarták, így hívták a rendőrséget. Miután helyreállt a rend, a bíróság folyosóján egy padon fekve az egyenruhások találtak rá a vérző nőre, akit az arcán és a nyakán szúrtak meg.
A nő elmondta, hogy az egyik vádlott apja szúrta meg, majd elmenekült. Az asszony sérülései nyolc napon belül gyógyulnak. A szurkálót őrizetbe vették, ellene aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés kísérlete megalapozott gyanúja miatt indítanak eljárást. A rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatását - közölte Virágh Zsuzsanna, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
késelés, csákvár, házaspár, szurkálás, életveszély, dunaújváros, rendor, gyilkossag, emberoles, cigany, szurkalas, grúz, oroszország, keseles, bar, tamadas, hajléktalan, kutya, szúrkálás, bűn, Szakoly, Kés, Támadás, Szúrkálás, Szurkálás, Feleség, Férj, Majdnealál, Remdőr, börtön, tárgyalás, gyömrő, telefonadó, percdíj, adó, Marian Cozma, ítélet, jogerős, ítélethirdetés, szocpolcsalás, bíróság, auchan, tiltakozás, szakszervezet, tüntetés, gyilkosság, per, cozma, raffael, ügy, Thaiföld, Forma-1.Red Bull, jegyzsőnő tárgyalás, korrupcióval vádlott, Damu Roland, Palácsik Tímea, orvosok, bér, prostitúció, tárgyalás, romagyilkosság, tanúk, Csorna, strandbaleset, focikapu, rádőlt, kisfiú, gyémánt,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|