Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Taxist késelt meg egy utas a fővárosban
MTI
2010. március 18., csütörtök 13:38
Taxisra támadt utasa csütörtök hajnalban a főváros IX. kerületében, a férfit súlyos sérüléssel szállították kórházba, a támadót elfogták.

A rendőrségi közlemény szerint hajnali kettő óra körüli a XI. kerületben a Feneketlen tónál intett le egy taxist egy fiatalember, majd megadott egy ferencvárosi úti célt. A címre érkezve a taxis közölte a menetdíjat, melyet az utas nem fizetett ki, egy nála lévő késsel a sofőrre támadt és többször megszúrta. A dulakodást követően az utas elszaladt a helyszínről. A taxis rendőri segítséget kért, mentőket hívott, valamint kollégáit is értesítette. A kiérkező rendőröket a IX., Ecseri út és M5 kereszteződésénél álló taxisok intették le, akik megtalálták és visszatartották kollégájuk támadóját. A rendőrök elfogták és előállították a 24 éves fiatalembert, aki a helyszínen elismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta: anyagi gondjai miatt döntött úgy, hogy elveszi a taxis pénzét.

A támadás során dulakodtak, végül nem sikerült pénzhez jutnia, ezért elmenekült a helyszínről. Futás közben egy bozótosba dobta kabátját és pulóverét, állítása szerint azért, hogy ruházata alapján ne ismerjék fel. A taxis férfit kórházba szállították, a támadás során az elsődleges adatok szerint nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A 24 éves fiatalembert a Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. Kerületi Rendőrkapitánysága őrizetbe vette és eljárást indított rablás bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A nyomozók kezdeményezik a gyanúsított előzetes letartóztatását.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier