Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Térfigyelő kamerák buktattak le egy betörőt
MTI/fn.hu
2011. január 04., kedd 16:25
A Debrecen belvárosában tavaly elhelyezett új térfigyelő kamerák segítségével fogtak el egy férfit, aki egy idős nőt rabolt ki - közölte a megyei rendőr-főkapitányság.

Kelemen Éva tájékoztatása szerint az idős hölgyet hétfőn a lakása előtt, a lépcsőházban támadta meg egy férfi, és vette el a táskáját. Az esettel párhuzamosan a rendőrség ügyeletén figyelmesek lettek egy gyanúsan viselkedő férfira, így járőröket küldtek, hogy igazoltassák.

Mint kiderült, a 25 éves nagykállói férfi rabolta ki nem sokkal korábban az idős nőt. A férfi zsebében megtalálták az nő mobiltelefonját, majd a korábban eldobott táskáját is a benne lévő iratokkal együtt.

Debrecen önkormányzata 2010-ben tízmillió forintot költött a belvárosi térfigyelőrendszer fejlesztésére. Az összeg egy részét a megyei rendőr-főkapitányság bevetésirányítási központjában az ehhez szükséges infrastruktúra bővítésére, másik részét térfigyelő kamerák beszerzésére fordították.

Az öt új kamerával a sétálóövezet tavaly átadott új tereit - a Hal közt, a Nagytemplom mögötti Emlékkertet és Romkertet, valamint a Csapó utcai bevásárlóközpont előtti teret - figyeli a rendőrség. A város 2001-ben átadott főterén további tíz kamera segítségével ügyel a rendőrség a biztonságra, de az önkormányzat a jövőben mobilizálható kamerákkal is bővíteni kívánja a térfigyelőrendszert - közölte a hadnagy.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier