|
Terítéken a levadászott táblák
B-A-Z. MRFK
2009. november 12., csütörtök 14:31
A legaktívabb Borsod-Abaúj-Zemplén megyei táblavadász 15 különböző hibára hívta fel a hatóságok figyelmét. A Rendőrség, ezen belül a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság is meghirdette október 1-je és november 1-je között a nagy "Táblavadász" akcióját.
A közlekedésbiztonsági program lényege az volt, hogy az állampolgárok, akik indokolatlannak tűnő, esetleg megtévesztő KRESZ táblát észlelnek Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjain, a tábla fotóját, vagy a beazonosításhoz szükséges helyszín pontos leírását eljuttassák a rendőrségre. Az egy hónapos „vadászidény” alatt összesen 52 észrevételt küldtek meg a főkapitányságra, amelyeket a szakemberek értékelnek majd, és megoldási javaslattal továbbítják a közútkezelőnek.
A beérkezett észrevételek között volt, amelyeket nem lehetett értékelni, mivel nem feleltek meg kritériumoknak, például nem csatoltak hozzá fényképmellékletet, azonban ezeket is továbbították a területileg illetékes rendőrkapitányságok felé, így ezek sem vesznek el.
A bejelentések között előfordult olyan, ahol járda építését kérték, vagy éppen javaslatot tettek különböző közlekedési jelzések elhelyezésére, pótlásukra vagy eltávolításukra vonatkozóan. Egyes a forgalmi rend módosítására tett javaslatok pedig a KRESZ érvényben lévő szabályai alapján nem valósíthatóak meg.A rendőrség valamennyi bejelentést a területi szervekkel és közútkezelőkkel megvitatja, és ha szükséges, az érintett szakhatóságok bevonásával forgalomtechnikai bejárást kezdeményez melyek után a lehetséges, és kívánatos változásokat végrehajtják.
1. kép: „Miskolc, Soltész Nagy Kálmán úti általános iskola előtti gyalogátkelőhely mindkét oldalán védőszigetet alakítottak ki az előzés megakadályozására, csak annyi szépséghibája van, hogy a város felől érkezve egy 30 km tábla is van, de Pest felől érkezve 50 km sebességgel lehet haladni, mert ott nincs sebességkorlátozás. Mellékelve mindkét irányból a fotót”.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
tabletpc, asusújtablet, olcsóbbtabletprototípus, számítógép, iphone, ipad, facebook, mark zuckerberg, vízálló, liquipel, rendszámcsere, rendszám, értelmetlen, szakmai érv, Orchard, Tablet, táblagép, strapabíró, intelligens, autósok, rendszámtábla, csere, tetoálás, czene lászló, czene tatto, Class FM, Coldplay, Garam, debütálás, új dalok, Klapka, arany, csempészet, cider, Wolf KAti, adakozás, adománygyűjtés, Liptai, Till Attila, Megasztár, páros, műsorvezetők, RTL Klub, nézettség, TV2, X-faktor, Csillag születik, Béci, Young G, Való Világ, tánciskola, VV Gergó, Viló Világ, főzés, párkapcsolat, Csilla, Ada, szilveszter, Timó, karácsony, sugarbird, bódi szilvi, debreczeni zita, divat, Leonidasz, J.M. Brothers, Alekosz, Öszeesküvők, 2012, fűtés, józsefváros, közterület, tarlós istván, átnevezés, zöld pardon, testület, bezárás, sziget, engedély, Zöld Pardon, bezárják, kampány, kamera, teherautó, ellenőrzés,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|