|
Terror alatt élt a család
MTI
2011. július 01., péntek 14:00
A férfi két kiskorú lányával szemérem elleni erőszakot követett el, feleségét, nyolc közös gyermeküket, valamint feleségének másik kapcsolatából született leányát bántalmazta.
Kócsó Sándor bírói tanácsa bizonyítottnak látta a vádhatóság állítását, amely szerint a kunszentmiklósi férfi két kiskorú lányával szemérem elleni erőszakot követett el, feleségét, nyolc közös gyermeküket, valamint feleségének másik kapcsolatából született leányát bántalmazta. A vádirat szerint a többszörösen büntetett előéletű vádlott és élettársa - aki korábban a felesége volt - együtt nevelték nyolc közös gyermeküket, valamint az asszony másik kapcsolatából született leányát is.
A vádlott állandóan agresszív volt, gyakran elzavarta feleségét a házból, de ő néhány óra elteltével mindig visszament. Az asszonynak és a gyermekeknek nem lehetett saját akaratuk. A vádlott - aki egyébként nem dolgozott - rendszeresen bántalmazta őket. A vádlott az egyik kislányát ötödik osztályos kora óta molesztálta: szájon csókolgatta, rendszeresen belenyúlt a bugyijába és a nemi szervét, a mellét és a fenekét is simogatta. A vádlott egy másik kislányát - annak 11 éves korától kezdődően - szintén molesztálta. A lányok szégyellték a történteket, a bíróságon is csak az édesanyjuk jelenlétében tettek vallomást. A vallomásokból kiderült: a lányok ellenkezni próbáltak, de a fenyegetés hatására engedték apjuk szexuális közeledését, mert féltették anyjukat. A vádlott ugyanis azzal fenyegette meg őket, hogy ha szólni mernek valakinek, megöli a nőt.
A három éve előzetes letartóztatásban lévő Fórizs Károlyt élettársa - korábbi felesége - jelentette fel. Kócsó Sándor tanácsvezető bíró hangsúlyozta: a sértettek vallomása alátámasztotta a vádhatóság állításait. Fleig-Virágh Edina ügyész perbeszédében kiemelte: a szakértő a sértettek szavahihetőségét nem kérdőjelezte meg. A vádhatóság képviselője a kétrendbeli, nevelése alatt álló kiskorúval szemben, folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak, kiskorú veszélyeztetése, valamint könnyű testi sértés bűntette miatt a maximumhoz közeli büntetési tétel kiszabását kérte a bíróságtól. A bíróság mellékbüntetésül tíz évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta a vádlottat, valamint kötelezte a bűnügyi költségek megfizetésére is. Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért nyújtott be fellebbezést.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
létavértes, gyermekmoelsztálás, pedofil, erőszak, Damu Roland, nemi erőszak, börtön, fiatalkorú, gyermekbántalmazás, ozora, verés, tanár, sopron, vonat, verekedés, jegyvizsgáló, O.G.Duck, Kozsó, Hip Hop Boyz, Jaksity Kata, családon belüli erőszak, AVON, gyilkosság, balatonakarattya, kulcs, mészárlás, győr, tv2, megalázás, jogsértés, lőtér, Evans, McDonald, Bombera Krisztina, gyermekvédelem, mentős, támadás, Újpest, bkv, aluljáró, ellenőr, támadó, ámokfutó, buli, két fiú, Rihanna, Chris Brown, szingli, párkapcsolat, baltás, rendőr, köröstarcsai, damu roland, még nem megy börtönbe, szabadlábon, droghábórú, bandaháború, drogharc, gyermek, bántalmazás, szegedi márton, jobbik, adóslista, tartozás, robin gibb, rák, halál, gyilkos, kegyelem,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|