|
Tettenért bűn
2009. március 27., péntek 12:00
Tetten ért lopás, betörés, egy buszsofőr értékeinek eltulajdonítása, és német turisták nyaralójába való betörés. Ezek voltak a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság legfontosabb történései a napokban.
Karádon például 25-én 11.00 óra körüli időben a nyitott ajtó keltette fel azoknak a besurranó tolvajoknak a figyelmét akiknek ténykedésére az álmából ébredő idős hölgy figyelt fel. A lopás közben megzavart elkövetők üres kézzel gépkocsival menekültek el a helyszínről, akiket nem sokkal később a Balatonföldvári Rendőrőrs járőrei tartóztattak és fogtak el. A bűncselekmény elkövetésével gyanúsított siklósi, sellyei és pécsi férfiak kihallgatásukat követően őrizetbe kerültek.
A siófoki nyomozók Siófok-Széplak nyaralóterületen 25-én fogták el azt a 45 éves hajléktalan férfit, aki már 2008. decembere óta állt körözés alatt, mivel megalapozottan gyanúsítható, hogy december elején Siófokon lefeszítette egy nyaraló ablakrácsát és onnan közel 200.000 forint értékben lopott el különböző tárgyakat. Jelenlegi információink szerint a személy több betöréses lopást is elkövetett Siófok környékén és ellene őrizetbe vétele mellett folytatódik a büntető eljárás.
Megzavarta a sértett azt a tolvajt aki 25-én a reggeli órákban Siófokon egy autóbusz ablakán benyúlva ellopta a buszsofőr övtáskáját a benne lévő iratokkal, bankkártyával mobil telefonnal és készpénzzel együtt, majd gépkocsival elhajtott a helyszínről. Az összehangolt rendőri intézkedésnek köszönhetően a Kaposvári Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 32 éves kaposvári férfit, aki gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével és intézkedtek a személy őrizetbe vétele felől.
Zamárdiban március 21-én a déli órákban a sétából hazatérő német állampolgár gyanús dologra lett figyelmes. A háza előtt egy piros Lada várakozott nyitott ajtókkal, melynek volánjánál egy nő ült és amikor meglátta őt hangos kiabálásba kezdett. A német férfi ekkor azt látta, hogy a házától 3 fiatalember szalad ki, bepattantak a gépkocsiba és hanyatt, homlok elmenekültek onnan. A betörés miatt indított nyomozás során beazonosításra került a járművet vezető személy, akit elfogató parancs alapján a Pécsi Rendőrkapitányság munkatársai március 25-én elfogtak. A személlyel szemben - aki tagadta a bűncselekmény elkövetését - a Siófoki Rendőrkapitányság a Siófoki Városi Ügyészségen kezdeményezte az előzetes letartóztatás elrendelését.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
benzinár, MOL, áremelés, dízel, MSZP, TEK, terrorelhárítás, megszüntetés, Sienna Miller, terhesség, torna, jóga, Elton John, kórház, betegség, légúti fertőzés, Jessica Biel, vásárlás, Timberlake, divat, ruha, eva longoria, jótékonyság, adakozás, cruz, Britney Spears, Nicole Scherzinger, X-faktor, Taylor Swift, napozás, bőrszín, fellépés, kilakoltatás, tüntetés, facebook, levél, vírus,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|