|
Tizenegy év fegyház a fényeslitkei késelőnek
MTI
2009. június 02., kedd 15:00
Nem jogerősen tizenegy év fegyházbüntetésre, valamint kényszergyógykezelésre ítélte kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság azt a 41 éves férfit, aki egy 14 éves fiút halálosan, egy 16 éves fiatalt pedig súlyosan megsebesített egy késsel tavaly Fényeslitkén. B. Imrét több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletében találta bűnösnek a megyei bíróság. Az ítélet ellen a védelem fellebbezést nyújtott be, így az nem jogerős.
A bíróság által ismertetett vádirat szerint a vádlott 2008. június 15-én a Fényeslitkén lévő presszó előtt előzetes szóváltást követően egy 11 cm pengehosszúságú késsel a 14 éves fiút négyszer, míg annak 16 éves társát egyszer mellkason szúrta. A fiatalabb fiú a helyszínen meghalt, míg társa életveszélyes sérülést szenvedett; életét csak az időben érkezett orvosi segítség mentette meg. A férfi a bűncselekmény idején közepesen ittas állapotban volt. Vallomása szerint ezen a napon tettét megelőzően is fogyasztott alkoholt, majd - egy korábbi munkabalesete miatt rendszeresen szedett - gyógyszert vett be. Az ivást este a presszóban folytatta, itt találkozott a két fiúval, akik egy láda sörért mentek be a vendéglátóhelyre.
A pultnál álló B. Imre sérelmezte, hogy a fiúk hátat fordítottak neki, akik erre a "Gyere ki, játsszuk le!" visszaszólással reagáltak. A vádlott erre kést ragadott és a presszó ajtajánál megszúrta a két fiút, majd elmenekült a helyszínről. Később ő maga értesítette a rendőrséget. A rendőrök a település temetőjében találták meg a szemmel láthatólag zavart férfit. A szabolcsi bíróság B. Imrére tizenegy év fegyházbüntetést szabott ki, mellékbüntetésként nyolc évre eltiltotta őt a közügyek gyakorlásától, és elrendelte a férfi kényszergyógykezelését. A vádlott beismerte bűnösségét, de arra hivatkozott, hogy az esetből semmire sem emlékszik, valamint hallucinációk gyötörték. A bíróság a vádhatósággal egyezően állapította meg a tényállást és elfogadta a korábban indítványozott vádbeli minősítést - a több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletét - is.
Toma Attila bíró az ítélet indoklásában elmondta: az ügy nehézségét nem annyira a jogi, inkább az igazságügyi elmeorvosi szakkérdés adta, mivel az elmúlt tárgyalásokon kétségek merültek fel a vádlott beszámíthatóságával kapcsolatban. A bíróság által többször meghallgatott orvos szakértők viszont egyértelműen kizárták a vádlott kóros ittasságát és az elvégzett vizsgálatok után beszámíthatónak nyilvánították őt. A bíróság súlyosbító körülményként a vádlott ittasságát említette meg, illetve azt, hogy a hasonló jellegű bűncselekmények elszaporodtak az elmúlt időszakban. Enyhítő körülményként a vádlott megbánó magatartását, a cselekmény kísérleti szakát, a sértettek provokatív viselkedését, visszaszólását, valamint B. Imre büntetlen előéletét vette figyelembe.
Toma Attila a tárgyaláson leszögezte: a bíróság a bizonyítási eljárás során az ügyben semmiféle rasszista szándékot feltárni nem tudott, annak hiányát alátámasztják a nyomozási szakaszban tett sértetti nyilatkozatok is. A nem jogerős ítéletet az ügyész tudomásul vette, a védelem enyhítésért és eltérő minősítés meghatározásáért fellebbezett. A per a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
késelés, Tiszaújváros, diák, drogozott, megkéselte, élettárs, életfogytiglan, börtön, rendőrség, játékterem, megölte, feleség, előzetes, újpest, Akcióhős, veterán, gyilkos, Jonatán utca, gyilkosság, bűnügy, késelő, tanárnő, Dunaújváros, leszúrta, elrohant, elkapták, bunozes, haller, keseles, Gyilkosság, Kazincbarcika, Rendőrség, Elfogás, Késelés, Győr, bűnügy késelés késelő, késelés késelő bűncselekmény, késelőromafiú romagyerek, marian cozma, garázdaság, meteorológia, zivatar, záporok, Cozma, per, büntetés, Pécs, taxisgyilkosság, felmentés, bölcsőde, díj, cafeteria, kormány, szocpolcsalás, bíróság, tárgyalás,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|