Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Tizenévesek törtek be a boltba és a templomba!
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság
2009. március 30., hétfő 12:28
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője jelentette, hogy egy ma hajnalban közlekedő távolsági buszon véletlen megtalálták azt a 12-13 éves fiút és a 17 éves lányt, akik egy templomba, egy boltba és egy magánház udvarába is betörtek.

Hétfőn hajnalban a Nyírszőlős felől a Nyíregyházára közlekedő távolsági autóbusz vezetője telefonon jelentette be a rendőrségre, hogy felszállt egy fiatal lány, aki feltehetően a gyermekvédelmi intézetből szökött. A járőrök ellenőrizték, és a 16 éves utasról valóban kiderült, hogy engedély nélkül távozott a gyermekotthonból- ahova egyébként előző nap vitték vissza egy korábbi szökés után.

A buszon gyanús csomagokkal, a szökött lánytól külön ült három másik gyerek is, akiket szintén ellenőriztek. A 12-13 éves fiúk és a 17 éves lány nem tudott hitelt érdemlő magyarázattal szolgálni a náluk lévő barkácsgépekről és élelmiszerekről, ezért előállították őket a kapitányságra. Azóta megalapozottá vált a gyanú, hogy a három fiatal egy vegyesboltba tört be, ahonnan kb. 100.000 Ft értékben tulajdonítottak el árut, behatoltak egy templomba, illetve egy magánlakás udvarán feltörtek egy autót és egy melléképületet. A bökönyi fiúk neve már számos vagyon elleni bűncselekmény, például autólopás kapcsán is felmerült korábban, a lányról kiderült, hogy eltűntként körözik, mert ő is az intézetből szökött. A rendőrség felvette a kapcsolatot a gyámügyi szervekkel.

A kép csupán illusztráció!

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier