Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Tizenhét évi fegyházra ítéltek nevelt fia megöléséért
MTI
2011. szeptember 16., péntek 15:02
Tizenhét évi fegyházra ítélte az ajkai Szalai Ferencet a Veszprém Megyei Bíróság pénteken, amiért 2009-ben leszúrta 16 éves nevelt fiát.

2009. március 14-én hajnalban az Ajkához tartozó Bakonygyepesen az akkor 48 éves Szalai Ferenc és 37 éves élettársa között veszekedés robbant ki a férfi féltékenysége miatt. A férfi sodrófával, majd késsel támadt az asszonyra, és többször súlyosan megsebesítette. A dulakodás zajára felébredtek a gyerekek. A vádlott 16 éves nevelt fia édesanyja védelmére kelt, és eközben Szalai Ferenc késével halálosan megsebesítette. A férfi ezután a kislányát az autójukba ültetve elmenekült a helyszínről. A kislányt később rokonoknál helyezte el, ő pedig a város külterületén egy fabódéban "húzta meg" magát. Ott vették őrizetbe még aznap a rendőrök.

A bíróság a vádlottat több emberen elkövetett emberölés kísérletének bűntette, kiskorúnak, valamint a közlekedés biztonságának veszélyeztetése, ittas járművezetés vétsége és közlekedési baleset okozása miatt vonta felelősségre.  Varga Gábor bíró elmondta, hogy Szalai Ferencen az évek során "elhatalmasodott a féltékenység" és ez vezetett a tragédiához. "A féltékenység nyomán kialakult agresszió a leggyilkosabb indulatok közé tartozik" - fogalmazott a bíró. Közölte: a vádlott a kérdéses éjszakán eljutott élettársa "megölésének szándékáig". A bíróság megállapította, hogy Szalai Ferenc jó viszonyban volt nevelt fiával, annak megölése a jogi megítélés szerint "esetleges szándékból" történt.

Az ügyész az ítéletet tudomásul vette, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier