|
Tizenöt afgán határsértőt fogtak el Röszkénél
MTI
2010. február 15., hétfő 09:35
Tizenöt afgán állampolgárságú határsértőt, köztük kilenc fiatalkorút fogtak el a rendőrök Röszke közelében Az illegális migránsok embercsempészek segítségével jutottak el Magyarországig.
A határrendészek egy polgárőr jelzése alapján igazoltatták szombaton késő este egy tizenegy tagú csoportot. Kiderült, hogy afgán állampolgárok, és kilencen közülük vélhetően még nincsenek tizennyolc évesek – mondta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Meghallgatásukon elmondták, hogy hazájukból embercsempész segítségével jutottak el Iránon keresztül Görögországba, amiért 1800 dollárt fizettek. Onnan a szerb-magyar határig egy kurd férfi segítette útjukat, aki ezért 450 eurót kért.
A határsértők egy része Magyarországon szeretett volna menekültkérelmet előterjeszteni, míg mások Franciaországba, illetve a skandináv országokba készültek. Ügyükben idegenrendészeti eljárás indult – közölte a hadnagy. Nem sokkal később újabb négy afgán akadt fenn a mélységi ellenőrzésen Röszke térségében. Valamennyien próbálkoztak már tiltott határátlépéssel januárban és februárban is. Ellenük büntetőeljárás indult, a rendőrség őrizetbe vette őket – tudatta a szóvivő.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
ellenőrzés, csempészet, határ, tiltott határátlépés, bevándorló, illegális, elfogták, embercsempész, Lónya, illegális határátlépés, RöszkeHatárátkelőHatársértő, roszke, illegalis, turista, busz, valasztas, politika, jobbik, sajto, kulfold, hatarserto, kilakoltatás, tüntetés, NAgykanizsa, sikkasztás, víziközmű, Grabant, lopás, ittas, polgármester, rendőri csalás, nyomozás, brfk, döntés, ítélet, kolompár orbán, vonatbaleset, súlyos sérült, baleset, áldozat, kamion, Zsákutca 2012, borsod, rendőrség, musical, drog, lebukott, bőrbetegség, eltűnt, szökés, fiatalkorú, részeg, sikertelen vizsga, orgazda, gépkocsi feltörés, elfogás, shell kút, kálmánház, mentelmi jog, tilki attila, zombi, idősotthon, kutya, viadal, gyurcsány, szakdolgozat,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|