Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Több baleset, de kevesebb halott az utakon
hir24.hu
2011. március 11., péntek 14:20
Több baleset történt 2011 első két hónapjában Magyarország útjain, mint egy évvel ezelőtt a hasonló időszakban.

011 első két hónapjának közlekedésbiztonsági mutatóiról Kiss Csaba, az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság főtitkára számolt be pénteken.

Január 1-je és február 28-a között 1918 olyan közlekedési baleset történ, melyben emberek is megsérültek. Ez 5,1 százalékkal több, mint egy éve ugyanebben az időszakban. A halálos kimenetelű baleseteknél azonban kedvező tendencia mutatható ki évek óta: az év első két hónapjában majdnem 20 százalékkal kevesebb halálos baleset történt, mint 2009-ben ugyanebben az időben. Januárban és februárban most 73 balesetben 79 ember halt meg, szemben a tavaly év eleji 91 halálos balesettel, melyek 106 áldozatot követeltek. Kis mértékben, 1,9 százalékkal nőtt a súlyos, 8,5 százalékkal a könnyű sérüléses balesetek száma.

Az ittasan okozott balesetek száma lényegében nem változott, 202 ilyen baleset történt 2011 első két hónapjában.

A legtöbbször gyorshajtás miatt történik baleset, illetve az elsőbbségadás be nem tartása miatt és a kanyarodási szabályok megszegése miatt. A legtöbb balesetet személyautók vezetői okozták, - a balesetek 72 százalékát. Teherautó sofőrök a balesetek 9 százalékát okozták, az autóbuszvezetők pedig a balesetek 1 százalékáért felelősek. A kerékpárosok még a hideg ellenére is sokat voltak az utakon és ráadásul a balesetek 6 százalékát ők okozták.

Magyarország közlekedéspolitikai célkitűzése, hogy a 2001-es évihez képest 2015-re a felére csökkenjen a halálos áldozatok száma. A legutolsó, teljes évi adat 2010-ből való, aszerint 40 százalékos csökkenést már történt, vagyis vélhetően teljesíteni lehet a célkitűzéseket. 2010-ben 793 ember halt meg balesetben, ez körülbelül 500-al kevesebb, mint 2001-ben volt.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier