Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Több halálos ítélet Kínában
MTI
2010. augusztus 10., kedd 09:16
Ketten halálbüntetést kaptak, három másik ember pedig életfogytig tartó börtönnel fizet a drogforgalmazásért

A 47 éves, kínai származású francia állampolgárt és társát, akiket kábítószer előállításával, szállításával és nagy mennyiségű kereskedelmével vádoltak, a kuangcsoui (Guangzhou) középfokú bíróság találta bűnösnek. Az ellenük lefolytatott eljárásban bebizonyosodott, hogy egy nyolctagú csoport élén tonna számra gyártottak kristály metamfetamint, közismertebb nevén "ice"-t. A társaság 1999 és 2003 között Kuangtung és Honan (Henan) tartományban állította elő, és gyakorta értékesítette a kábítószert.

A csoport két másik tagját ugyancsak halálra ítélték, de az ítélet végrehajtását két évre felfüggesztették. Hárman kaptak életfogytig tartó börtönbüntetést, s egy embert ítéltek 20 év börtönre. A kábítószer-csempészés, gyártás, forgalmazás súlyos bűncselekménynek számít Kínában, és azok, akik több mint 50 gramm metamfetamin, vagy heroin csempészésében, értékesítésében, szállításában, illetve előállításában részt vesznek, halállal büntethetők. A kínai igazságszolgáltatás e területen hangsúlyozottan nem tesz különbséget a kínai, illetve a külföldi állampolgárok között.

Nagy nemzetközi visszhangot váltott ki, amikor tavaly kivégezték a brit állampolgárságú Akmal Shaikot, akit még 2008-ban ítéltek halálra, miután nagy mennyiségű kábítószert próbált az országba csempészni. Ugyancsak 2009-ben összesen 195 filippínó kábítószercsempészt vettek őrizetbe, közülük már többeket ítéltek a legsúlyosabb büntetésre. Az idén - hasonló bűncselekmények elkövetése miatt - sajtójelentések szerint már végrehajtották a halálos ítéletet négy japán férfin és egy dél-afrikai nőn.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier