Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Több tízmilliót csaltak ki az álunokák
FH
2010. január 14., csütörtök 12:50
Több tízmillió forintot csalt ki gyanútlan nyugdíjasoktól egy négytagú banda az ország különböző pontjain. A csalók a kiszemeltek bajba került unokájának adták ki magukat, és pénzt kértek ügyvédre. Átlagosan napi félmillió forintot zsebeltek be, de volt, hogy milliókat. A nyomozók keresik azokat, akiket hasonló módon károsítottak meg.

Madarász János, a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi alosztályának vezetője sajtótájékoztatóján elmondta: a csalók nagyszülőket, idős embereket szemeltek ki, és hívtak fel telefonon, majd pénzt kértek ügyvédre. Azt mondták, nagy bajban vannak. Nem sokkal a telefonhívás után egyikük megkereste a kiszemelt idős embert, akinek azt mondta, unokája nem ér rá, ügyvédnél van, a pénzt ő viszi el neki. Az idős emberek számtalan esetben dőltek be a bűnözőknek. Az egyik gyanúsítottat múlt év decemberében sikerült elfogni, amikor az egyik idős emberhez ugyanazon a napon másodjára is visszamentek.

A nőnek azóta már három társát is elfogták. Madarász hozzátette: mindannyian előzetes letartóztatásban vannak. Kiderült, hogy több tucat idős embert csaptak be az ország különböző részein: volt olyan nyugdíjas, akitől 3-400 ezer forintot vettek el, de volt olyan is, akitől 2 millió forintot kaptak. A gyanúsítottak bevallották, hogy volt nap, amikor 3 millió forintot zsákmányoltak, de átlagosan napi 500 ezer forint bevételük volt. A nyomozás jelenlegi adatai alapján még nem lehet pontosan tudni, mennyit csaltak össze, körülbelül 10 és 100 millió forint közötti összeget. A négy gyanúsított közül ketten már voltak büntetve, egyikük egy szlovák állampolgár, egy másik pedig osztrák, aki két éve él Magyarországon, hangzott el a sajtótájékoztatón.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier