|
Többször is megverték az intézkedő közterület-felügyelőket
MTI
2010. január 25., hétfő 12:39
Három ízben is megtámadták a Fővárosi Közterület felügyelet munkatársait intézkedés közben a hétvégén, közölte a cég hétfőn.
A közlemény szerint múlt hét pénteken a XIII. kerületi Váci úton egy szabálytalanul parkoló autós intézkedés közben először szidalmazni kezdte, majd meg is ütötte az egyik felügyelőt. A felügyelő járőrtársa az ellenállás megtörése és saját testi épségük védelme érdekében könnygázszóró palackot alkalmazott, de az autósnak, társával együtt, így is sikerült a helyszínről elhajtania. A segítségül hívott rendőr később sikeresen elfogta a bántalmazót, és hivatalos személy elleni erőszak miatt megindították ellene az eljárást.
Szombat délután a XIV. kerületi Hermina úton kerékbilincselés alatt érte támadás a felügyelő mellé beosztott, az eszköz le- és felszerelésében közreműködő alkalmazottat. A francia állampolgárságú támadó a cég munkatársát többször is arcul ütötte. A tettest csak a segítségül hívott rendőr járőröknek sikerült megfékezniük. Az eljárást hivatalos személy támogatója elleni erőszak miatt indították meg. Ugyancsak szombat délután a XIV. kerületi Örs vezér terén két ember szeszesitalt fogyasztott közterületen. A felügyelők felszólították őket a szabálysértés megszüntetésére, mire az italozók egyike megdobta a palackkal az egyik felügyelőt, majd elmenekült. Társát a felügyelők feltartóztatták, a kiérkező rendőr járőrnek átadták.
Eddigi hozzászólások:
| vidrapok - 2010-01-25 16:08:30 |
Még jó hogy nem géppisztit kaptak,mert akkor azt használnák
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
fovaros, kozgyules, kozterulet, inflacio, zoldseg, felugyelo, korrupcio, facebook, levél, vírus, schiffer, lmp, vecsés, támadás, cameron diaz, new york, smink nélkül, pisztoly, buszsofőr, busz, BKV, Georgia, lövések, önvédelem, Szolnok, boltos, harapás, lopás, balta, mentős, Újpest, baltás, rendőr, köröstarcsai, börtön, Győrújfalu, postás, kirablás, BKV-ellenőr, könnygáz, ellenőr, Böhönye, tanár, diák, verés, álrendőrök, cegléd, idősek, börtönőr, Szerencs, elítélt, taxitámadás, nősofőr, nőtámadtaxisra, kasztrálás, németország, pedofilok, szexuális bűnüző, harci kutya, Dunaföldvár, idős asszony, Fegyvernek, idős ember, kutyatámadás, kutyák, fegyveres rablás, Miskolc, rendőrség, Polgár, gyilkosság, agyonvertek, Tétényi Éva, sajtós, csákány, autó, kiskorúak, késes támadás, fenyegetés, Edelény, szabadnapos rendőr, vascső,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|