Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Tömegbaleset Makónál hét halottal
2007. július 19., csütörtök 08:16
A Makó közelében történt karambolban több jármű ütközött össze, egy külföldi turistabusz pedig rázuhant a vasúti sinekre.

Összeütközött több jármű a 43-as főúton; a helyszínen teljes útzárat rendeltek el - közölte a megyei rendőrség. A távirati iroda úgy értesült, hogy a balesetnek hét halálos és huszonkét sebesült áldozata van.

Egy román állampolgárokat szállító turistabusz Makó irányából tartott Szeged felé, amikor a busz a Maros-híd felhajtó szakaszán összeütközött egy szemből érkező, eddig ismeretlen okból az út bal oldalára áttért személygépkocsikat szállító trélerrel - mondta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. M. Toronykőy Márta csütörtök hajnalban az első adatokra támaszkodva jelezte, hogy a baleset következtében egy külföldi turistabusz a töltésről a vasúti sínekre zuhant, ekkor még csak egy halottról és több sérültről tudott.

A mentőszolgálat szolgálatvezetője később úgy tájékoztatta a távirati irodát, hogy jóval magasabb a baleset áldozatainak száma, kiderült, hogy 7 halálos és 16 sebesült áldozata van a balesetnek, a mentés azonban még folyamatban van. Később kiderült a balesetben a kamion sofőrje és hat turista vesztette életét a helyszínen. Egy ember súlyos, kettő életveszélyes, tizenhárom pedig könnyű sérülést szenvedett. A busz a rendőrség adatai szerint összesen 35 embert szállított.

A helyszínen teljes útzárat rendeltek el, a forgalmat várhatóan 10 óráig Hódmezővásárhely felé terelik. A halálos tömegbaleset körülményeit a Makói Rendőrkapitányság szakértő bevonásával vizsgálja - ismertette a szóvivő. A MÁV makói állomása az MTI-t úgy tájékoztatta, hogy a vonatok csak Makó állomásig közlekednek, illetve Makó és Újszeged között várhatóan délig nem közlekednek sem vonatok, sem vonatpótló járművek.

Forrás: index.hu

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier