|
Tovább tart a DDRF vezérigazgatójának előzetes letartóztatása
MTI
2010. augusztus 04., szerda 14:13
Meghosszabbította a Pécsi Városi Bíróság a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Zrt. pécsi egyetemi vesztegetési ügyben gyanúsított vezérigazgatója, Frey Tamás előzetes letartóztatását.
Fey Tamás esetében fennáll a tanúk befolyásolásának, tárgyi bizonyítási eszközök megsemmisítésének a veszélye. Frey Tamást még július elején vették őrizetbe, majd helyezték előzetes letartóztatásba bűnszövetségben elkövetett csalás bűntettének és magánokirat-hamisítás vétségének megalapozott gyanúja miatt. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) április óta folytat nyomozást a Pécsi Tudományegyetem (PTE) gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügyben. Összesen huszonhárom ember ellen indult eljárás, közülük kilencen vannak előzetes letartóztatásban.
Az érintettek között van a PTE gazdasági főigazgatója, informatikai igazgatója, s mások mellett az egyetem három, informatikai termékekkel, irodaszerekkel foglalkozó beszállító cégének több képviselője is.
Az MTI a gyanúsítottak védőitől korábban úgy értesült, hogy az NNI feltételezései szerint az egyetemi alkalmazottak - különböző beszerzések során - pénzért jogtalan előnyhöz juttattak a három vállalkozást. Az ezzel kapcsolatos gyanút titkos információszerzés tette megalapozottá.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Zóna taxi, taxitender, reptér, prostik, gyilkos, 11 év, rablás, emberölés, őrizet, bankfiók, bérkompenzáció, igénylés, támogatás, béremelés, mobil, vasút, jegy, vonat, Szima Judit, TMRSZ, csalás, sikkasztás, vádemelés, móri mészárlás, árvaság, járadék, Erste Bank, nagykálló, tinédzser, orvosi, börtön, vád, testi sértés, győr, gyilkosság, előzetes, bisztró, lövöldözés, Győr, lövések, tettestárs, rabszolga, gádoros, idős férfi, huguette clark, vagyon, árverés, olimpia, rekord, verés, idős ember, drogfogás, kábítószer, NNI, Budapest, iskolaőr, köznevelés, törvény, tárca, balta, támadás, kommandó, TEK, terror, kulcs, betörés, nyomozás, gyár, hiány, fenyő, rohác, holttest, David Villa, labdarúgó-bajnokság, sípcsont, törés, fenyő jános, gyanúsított, kulcsfigura,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|