Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Türelmi zóna nincs, bírság van
Tablieh Diána
2010. április 20., kedd 13:06
A Debreceni Városi Bíróság 15 nap elzárásra ítélték azt 20 éves hajdúhadházi nőt, aki a Kassai úton - védett övezetben - az arra közlekedő autósok felé szexuális aktust imitáló kézmozdulatokat téve pénzért szexuális szolgáltatásait kínálta. Debrecenben néhány évvel ezelőtt csak rövid ideig volt napirenden a türelmi zóna kijelölésének kérdése, mondván, a városban nem elterjedt a prostitúció. A számok magukért beszélnek: tavaly csaknem 300 lány állítottak elő kéjelgés miatt, igenis szükség lenne a türelmi zónákra.

Járőrök vették észre a nő ténykedését, és mivel a felszólítás ellenére sem hagyta abba, a Debreceni Rendőrkapitányságra előállítottak, majd szabálysértési őrizetbe vették. A nő ellen korábban már indult szabálysértési eljárás, melynek gyorsított eljárás keretében történő befejezése során őt a Debreceni Városi Bíróság 7 nap elzárással sújtotta.

A Debreceni Városi Bíróság súlyosbító körülményként figyelembe véve az ilyen jellegű szabálysértések országos elszaporodottságát, illetve azt is, hogy a nőt rövid időn belül ismételten rajtakapták. A Debreceni Rendőrkapitányság évek óta kiemelt figyelemmel van, a Nagyerdei övezet (Pallagi út, Kurta utca, Móricz Zsigmond krt.), valamint a 4-es számú főút Debrecenből kivezető szakaszán tapasztalható illegális prostitúciós tevékenységre. Tekintettel arra, hogy ezen területek védett övezetek, feladatunk ezen szabálysértést elkövetőkkel szembeni következetes fellépés. Rendszeresek és visszatérőek e fertőzött helyeken ellenőrzéseink, s a Debreceni Városi Bíróság gyorsított eljárás keretében hozott végzései is kellően differenciáltak - Tájékoztatta a  NapiászOnline-t. Juhászné Kiss Katalin rendőr őrnagy.

Juhászné Kiss Katalin tájékoztatása szerint 2009. évben tiltott kéjelgés szabálysértése miatt 264 esetben került sor a szabálysértést elkövető személyek előállítására melynek következményeként szabálysértési őrizetbe vételük mellett 66 alkalommal kezdeményeztünk gyorsított eljárást. Ennek során a Debreceni Városi Bíróság mindösszesen 510 nap elzárást és 1.097.000-Ft. pénzbírságot szabott ki .

A Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesületének elnöke, Földi Ágnes a NapiászOnline-nak elmondta: felháborítónak tarta, hogy erre herdálják a pénzt, hogy üldözzék a lányokat. Ráadásul gyorsított eljárásban folytatják az eljárást, ellenben más súlyosabb bűnügyek akár 1.5 évig is elhúzódnak. Egy napi elzárás 7000 forintjába kerül az adófizetőknek. A tömeges elzárásokkal Debrecen pocsékolja az adófizetők pénzét. – mondta Földi Ágnes. 10 éve létezik törvényi szabályozás, miszerint Az önkormányzatoknak akkor kell türelmi zónát kijelölniük, ha a prostitúció ott tömegesen jelenik meg. A debreceni rendőrség elismeri, hogy a prostitúció tömeges, mégsem tartja be a törvényt és jelöl ki türelmi zónát.

Földi Ágnes a NapiászOnline kérdésére válaszolva elmondta, hogy véleménye szerint a megoldást az jelenthetné Első lépésben ha kijelölnének egy megfelelő türelmi zónát, egy olyan területet, ami alkalmas a szexmunkára, nem pedig egy kivilágítatlan sikátort egy szemétdomb mellett.  Ugyanis nem csak a felkínálás tartozik a szexmukához, mása viszont az út szélén nincs lehetőség. Tehát infrastruktúrára volna szükség, biztosítani kellene a feltételeket, hogy a lányok normálisan dogozhassanak.

Ezekre a területekre nyílván csak azok mennének akik a szolgáltatást igénybe akarják venni, mások nem találkoznának a szexmunkásokkal. Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a prostitúció nem bűncselekmény és nem is szabálysértés, viszont a törvény szerint csak a türelmi zónában végezhető legálisan. Hogyan feleljenek meg a lányok a törvénynek, ha nincs zóna? 10 éve a szavakon lovagolunk, teljesen mindegy, hogy milyen formában működtetik, mindegy, hogy minek nevezzük: piroslámpás negyednek, bordélyháznak, vagy nyugalmi zónának. Csak legyen!

Eddigi hozzászólások:
 hero - 2010-04-20 13:55:12
  Gondolom, azért ilyen buzgók a rendőrök , mert nem kevés jutalmat kaphatnak érte. Ja és a lányok már nem fizetnek nekik. A 4-es úton 20 évvel ezelőtt is voltak lányok.
 nellas - 2010-04-20 14:59:04
  Csak be kellene megint vezetni a piroslámpás negyedeket. A bárcáknak is volt értelme, azokat a lányokat legalább ellenőrizték orvosilag, és nem olyan helyeken grasszáltak, ahol bárki kiskorú is láthatta őket.

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier