Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Tűz pusztított egy raklapgyárban
hirado.hu
2010. oktober 14., csütörtök 11:25
Sikeresen eloltották a tüzet Gyomaendrődön, közel negyven tűzoltó küzdött a raklapgyár lángjaival

Eloltották azt a tűzet, ami szerda este hat órakor keletkezett Gyomaendrődön az ipari parkban, egy raklapgyárban - közölte a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese. A tájékoztatás szerint egyelőre ismeretlen okból keletkezett a tűz az 1.200 négyzetméteres üzemcsarnokban, amelyben raklapgyártással foglalkoztak.

A lángokkal 10 fecskendő autó segítségével és a katasztrófavédelem szakembereivel együtt majdnem negyvenen küzdöttek, mire néhány perccel fél tíz előtt sikerült eloltani a tűzet. Az oltást nehezítette, hogy a fémszerkezetes üzemcsarnok tetőszerkezete megroggyant, ráadásul több gázpalackot is ki kellett hozni az épületből. A tűzoltóknak sikerült megakadályozni, hogy a tűz átterjedjen a csarnok szomszédságában álló más épületekre is.

A szakemberek este tíz óra előtt már a "lefeketített" maradványokat locsolják, és erőgépekkel "húzzák szét" a romokat, hogy az esetleg még előforduló parazsakat is eloltsák. A tűz keletkezésének okát és a kár nagyságát a szarvasi tűzoltók már vizsgálják. A baleset során személyi sérülés nem történt.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier