|
Tűzoltók kergette az ablkaon menekülő rablót
MTI
2010. február 16., kedd 10:03
Rendőrök és tűzoltók közösen fogtak el egy férfit, aki fényes nappal rabolt ki egy idős embert Mezőkövesden, tájékoztatott a rendőrség hétfőn.
A rabló erőszakkal vette el a 84 éves férfi táskáját. A helyi tűzoltóság ablakából látták a bűncselekményt, értesítették a rendőrséget, és az elkövetőt két, szolgálatban lévő tűzoltó azonnal üldözni kezdte. A tettest végül a tűzoltóknak a kiérkező rendőrökkel közösen a település főterén sikerült elfogniuk - közölte Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Azt is elmondta, hogy a rablónál megtalálták az idős ember irattartóját, az iratokkal együtt. A férfi pénztárcáját a tettes menekülés közben eldobta, azt csak percekkel az elfogás után találták meg, az abban lévő pénzzel együtt. A bűncselekmény során az idős sértett 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az üldözés közben egy rendőr és az egyik tűzoltó is könnyebben megsérült. A mezőkövesdi rendőrkapitányság a 30 éves helyi lakost rablás megalapozott gyanúja miatt bűnügyi őrizetbe vette, a bíróság pedig elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
élelmiszer, uzsorakamat, Kölcse, házaspár, ennivaló, álrendőr, 54-es út, Kecskemét, papírjelvény, farsang, nemzeti drogstratégia, tudatmódosító, drog, vegyület, bombariadó, debrecen, vasútállomás, tinédzser, abortusz, magzat, Várpalota, engedély nélkül, nyomozás, expressz, internet, csalás, xbox 360, átverés, neonáci, Normafa, demonstáció, becsület napja, tibet, kínai, uralom, önégetes, felgyújtás, szerzetes, radiátor, Dunaújváros, trükkös csalók, előleg, luxusautók, olasz, adóhatóság, Geréb Ágnes, fogház, letöltendő, jogerős, otthonszülés, Debrecen, újságíró, e-mail, fenyegetés, Btk, törvénykönyv, éjjeli betörő, támadó, önvédelem, kiszombor, határsértők, fagyás, nyírvasvári, orvvadász, tányércsapda, hurok, Berki Krisztián, gázolás, cserbenhagyás, baleset, öngyolkossg, halásztelek, kisfiú, fegyver, Magyar, vízilabda, Bajnokok Ligája, Európa-bajnokság, vaddisznók, XII. kerület, Hegyvidék, kondák, öngyilkos, Mórahalom, robbanás, kazán, sérülés, Mátrai Erőmű, áldoat, munkahelyi baleset, Dévaványa, nevelőszülő, fajtalankodás, molesztálás, Dopeman, Himnusz, nemzeti jelkép, felmentés, Baja, söröző, rablás, kés,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|