Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Uborkát akart lopni - áramütés érte
2008. július 02., szerda 05:55
Halálos áramütés ért egy tolvajt a Borsod megyei Kesznyétenen. Olyan kertből akart uborkát lopni,amely elektromos kerítéssel volt körbevéve.

A kesznyéteni idős helyi férfi megelégelte, hogy dézsmálják a termését, ezért kertjének kerítésébe 220 voltos áramot vezetett. A 68 éves kesznyéteni férfi - akit a rendőrök őrizetbe vettek - alumínium drótfonattal körbehúzta a kertjét, majd 220 voltot táplált a szerkezetbe. Úgy gondolta, ez törvényes, hiszen a magántulajdonát védi. Minden este 10 órakor bekapcsolta, reggel hat órakor pedig áramtalanította a rendszert.
Három kesznyéteni - 28, 30, illetve 48 éves - férfi keddre virradóra egy közös mulatozás után azzal az ötlettel állt elő, hogy menjenek el uborkát lopni az idős férfi portájára. Előtte figyelmeztették egymást arra, hogy áram van a kertben, ennek ellenére mindhárman átugrottak a kerítésen. Ketten azonnal áramütést szenvedtek, míg harmadik társuk ezt látva segítségért rohant. A legidősebb, 48 éves férfi a helyszínen életét vesztette, az elsődleges adatok szerint áramütés okozta sokk miatt. A másik, aki szinte vele egy időben ugrott, súlyos, életveszélyes állapotban került kórházba, jelenleg a Borsod megyei kórház kardiológiai osztályán küzdenek az életéért. A harmadik személy a sokkon kívül 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, megégette a lábát.

Időközben a tulajdonos áramtalanította a kertet, a helyszínen pedig megjelent a három kesznyéteni férfi felbőszült rokonsága, mintegy 30-50 ember, hogy elégtételt vegyen a történtekért. A rendőrség jelenleg is biztosítja a helyszínt. Az idős ember vallomást tett, elmondása szerint eszébe sem jutott, hogy tragédiát okozhat, pusztán a kiskertjét akarta megvédeni. A faluban mindenki tudott arról, hogy állandóan dézsmálják a kertjét és azt is, hogy neki ebből elege van, és áramot vezet a drótkerítésbe. A férfi őrizetben van, a rendőrség kezdeményezi előzetes letartóztatását.

 

Eddigi hozzászólások:
 Végh Béla - 2008-07-03 11:29:20
  Felháborító, hogy azt tartóztatták le, aki a saját verejtékével öntözött kertjét védte a lusta, dolgozni nem szerető, valószínüleg segélyből tengődő társaságtól. A kis rojkonsággal együtt őket kellett volna letartóztatni és dolgoztatni pár évig, hogy megtudják milyen, ez a számukra furcsa tevékenység. szomorú, hogy bármit megtehetnek mert ők a szerencsétlen kisebbség aki terrorizálja és kiszipolyozza a többséget.
 Péterfalvy József - 2008-07-06 07:33:06
  Teljesen érthetetlen, hogy miért az \\\"idős férfit\\\" veszik előzetesbe. Ő semmi rosszat nem tett. A kerítésén BELÜL -ahová ugye nem lehet, nem volna szabad bemenni, tudta és engedélye nélkül- kellő körültekintéssel óvta, lehet, hogy a pockoktól és egyéb kártevőktől a termést. Különösen vigyázott arra, hogy vétlen embert nehogy érjen áramütés! Hisz\\\' nem a külső kerítésbe vezetett áramot. Tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy körültekintően járt el! Akkor is Ő lenne a hibás, ha a kerítésen belül elhelyezett, -kártevők ellen kihelyezett- csapdába lép bele a jogtalan behatoló, bűnöző? Büntethető az áramszolgáltató, ha színesfém- tolvaj mászik a villanykaróra és ott áramütés éri? Ugye nem. Elzárta, magasra tette a vezetéket, vigyázva arra, ugynúgy mint az \\\"idős ember\\\", hogy ártatlan embereket ne érjen baj. Így tett az \\\"idős ember\\\" is. Mégegyszer: nem a kerítésben volt az áram, a kerítés védte az áramütéstől az embereket! Nem szabad a tolvajt, bűnözőt védeni! Ha így teszünk rossz irányba megyünk!
 Kerékpáros - 2008-08-15 08:18:25
  Az nagyon jó, hogy a hiradások nem közlik sehol azt a számlaszámot, ahova az adományozók küldhetik a pénzüket szegény bácsi megsegítésére. Mert most akkor internetszerte elterjezthetem a saját számlazsámomat, hogy emberek, ide kell küldeni a pénzt. Köszönöm, Magyar Média, a teljeskörű precíz tájékoztatsát! U.I. Hogyan lehet kőkerítésbe áramot vezetni? Vagy a lényeg csak, hogy írjunk összevissza, mindeg mit, csak nagyot szóljon?

kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier