|
Újabb gyilkosságok a Sátán Fenevadjainak számláján
2008. június 25., szerda 17:08
Eddig 4 gyilkosság vált ismertté, most pedig kiderült: további 14 ember haláláért felelős a Sátán Fenevadjai elnevezésű, olaszországi sátánista szekta. A szekta egyik tagja beismerte, hogy a 14 ember közül néhányat megölt, néhányat pedig öngyilkosságba hajszolt.
A könyörtelen csoport egyik tagja, Mario Maccione, aki 19 évi börtönbüntetését tölti az egyik kettős gyilkosságában való részvételéért, elmondta, hogy a szekta 14 további ember haláláért is felelős: a kilencvenes évek végén megölte néhány tagját, néhány továbbit pedig fenyegetésekkel öngyilkosságba hajszolt.
Arra a kérdésre, miért éppen most ismeri be a szekta további 14, a hatóságok által eddig fel nem derített emberölését, Maccione úgy felelt, hogy csak mostanra sikerült kiemelkednie az LSD és a kokain ködéből, amely lerombolta emlékezetét. Az egész szekta rendszeresen és nagy mennyiségben fogyasztott kábítószert.
A monzai államügyészség Maccione vallomásától függetlenül nyomoz egy ideje hat fiatalkorú különös halála ügyében. A szóban forgó fiatalok mindegyike egy Milánóhoz közeli kis faluban, Cavaria con Premenóban élt, mindannyian ugyanahhoz az amatőr rockzenekarhoz tartoztak, és az utóbbi négy év folyamán haltak meg. A korábbi vizsgálatok megállapítása szerint önkezükkel vetettek véget életüknek. Az ügyészség most egy új tanúvallomás nyomán új nyomozást rendelt el az ügyben. Továbbra is öngyilkosságot feltételez, de már lehetségesnek tartja, hogy a sátánista szekta kergette őket az öngyilkosságba.
A Sátán Fenevadjai 1995-ben alakult meg heavy metal-rajongók csoportjaként, majd nem sokkal később a sátánizmus felé fordultak. A szekta egyik legvérfagyasztóbb műve egy tizenéves pár legyilkolása volt. A lombardiai Monzában élő fiatalok (egyikük 19, másikuk 16 éves) maguk is a szektához csapódtak, s 1998 januárjában részt akartak venni egy emberáldozattal kísért fekete misén egy elhagyatott erdőben. Csak az erdőben, a frissen kiásott sírgödör előtt ébredtek rá, hogy a szekta voltaképpen őket szemelte ki áldozatul; kalapáccsal verték agyon őket.
A Sátán Fenevadjainak vezetőjét, Andrea Volpét és annak vezetőtársát, Nicola Saponét a monzai bíróság négy gyilkosságért életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte még 2005-ben. Öt szektatagra 24-26 évi börtönbüntetést szabott ki.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
Nincs kapcsolódó cikk
 |
cimkefelhő |
 |
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|