Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Uzsorások rács mögött, kölcsön 60%-os kamatra
police.hu
2010. december 20., hétfő 14:05
A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette azt a két gyanúsítottat, akik minimum 40 esetben 60%-os kamatra adtak, hozzávetőlegesen 10 millió forint értékben kölcsönöket.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya és az Orosházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya közös akciója eredményeként a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya őrizetbe vett két személyt, valamint indítványozta előzetes letartóztatásukat, melyet a Békéscsabai Városi Bíróság 2010. december 17-én elrendelt.

Az előzetes letartóztatás elrendelésére azért került sor, mert a letartóztatott két gyanúsított jogosulatlan pénzügyi tevékenységet végzett. A megalapozott gyanú szerint minimum 60 %-os kamatra adtak legalább 40 esetben, hozzávetőlegesen 10 millió Forint értékben kölcsönt tótkomlósi lakosoknak.

A nyomozás során végrehajtott házkutatások alkalmával az egyik gyanúsítottnál – engedély nélkül tartott – több ezer lőszert, egy hangtompítós pisztolyt, valamint két puskát találtak a nyomozók, melyek vizsgálata jelenleg szakértők bevonásával folyik.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier