|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Uzsorásokat fogott a rendőrség
police.hu 2010. november 19., péntek 19:00
Sokszor már a postánál várták a sértettet, hogy elvehessék a pénzt, amivel tartozik
Az ózdi városközpontban fogták el a rendőrök november 16-án, azt a 4 ózdi elkövetőt (2 férfit és 2 nőt), akik az elmúlt években uzsorakölcsönök folyósításából tartották fenn magukat. A bűnelkövetők leleplezését és elfogását az Ózdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a megyei rendőr-főkapitányság Bükk Bevetési Alosztályának bevonásával hajtotta végre. A nyomozás eddigi adatai alapján megállapítható, hogy volt olyan sértett is, aki a 2008-ban 50 %-os kamatra kölcsön kapott 30.000,- Ft fejében 2010. év végére – kevesebb, mint 3 év leforgása alatt – 1.200.000,- Ft „felhalmozott tartozást” fizetett ki az őt súlyosan fenyegető uzsorásoknak. Az uzsorások és behajtóik sok esetben már a postánál várták a sértetteket, hogy az általuk felvett segélyekből levegyék a „sáp”-ot, majd az összeget – „természetesen” 50 %-os kamattal terhelve – újra kölcsönadták az uzsora-mókuskerékbe került sértetteknek. Az ügy kapcsán említést érdemel, hogy az Ózdi Rendőrkapitányság vezetője a korábbiakban az Ózdi Posta vezetőjénél kezdeményezte, hogy a segélyek és egyéb postai úton folyósított pénzösszegeket – a kézbesítési szabályok betartásával – ne a postahivatalban, vagy annak környékén ne, hanem csak a címzett lakásán kézbesítsék. A gyanúsítottak lakásán tartott házkutatások során előkerült több nyilvántartás, füzet, nevekkel, címekkel, pénzösszegekkel, nyugdíjas-szelvények, illetve a pénzösszegek folyósításáról szolgáló okiratok mellett számos mások nevére kiállított igazolvány is. Az eddig rendelkezésre álló információk alapján 6 rendbeli uzsora-bűncselekménnyel, 3 rendbeli, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntett elkövetésével és 1 rendbeli jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható a négy ózdi uzsorás. Az Ózdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói a négy elkövetőt őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk bírósági elrendelésére. A Miskolci Városi Bíróság november 4-én mindannyiukat előzetes letartóztatásba helyezte.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
uzsorakamat, bűncselekmény, Pécs, előzetes, élelmiszer, Kölcse, házaspár, ennivaló, uzsorások, Borsod, Miskolc, uzsorakölcsön, BAZ megye, rendőrség, uzsora, törvénymódosítás, ORFK, uzsorás, elfogták, BAZ, bűnügy, házkutatás, büntetés, kormány, törvénymódosítás, Újkeneze, szabadságvesztés, országvédelmi akcióterv, feladás, boltocska, tartozás, őrizet, Rétközberencs, zálog, Polgárd, gyilkosság, Csepel, elásta, putnoki férfi, PSZÁF, csalás, adósok, képviselő, zsarolás, Mohács, ítélet, zsaroló, kölcsön, banda, simontornya, gyanúsított, nő, férfi, bűnöző, megélhetés, betörés, dombóvár, adós,
|
|