|
Uzsorásokat vettek őrizetbe Újkenézen
MTI
2011. szeptember 16., péntek 14:39
Uzsorásokat vettek őrizetbe Újkenézen, a gyanúsítottak úgy adtak kölcsönöket rászorulóknak, hogy az összegek másfél, kétszeresét kérték vissza, majd a fizetésképtelenné vált adósokat gyermekeik megölésével fenyegették - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel.
A 46 éves férfit és egy 38 éves nőt csütörtökön fogták el a vásárosnaményi rendőrkapitányság munkatársai - mondta Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Az eddigi adatok szerint a két újkenézi lakos márciustól kezdődően több alkalommal adott kölcsönt két gyürei nőnek, akikkel megállapodásokat is kötöttek.
A hitelt másfél, kétszeres összeggel kellett megadniuk az érintetteknek, s amikor a két nő már nem tudta leróni a tartozását, a törlesztésre gyermekeik megölésével fenyegetőzve igyekeztek rábírni őket - tette hozzá a főhadnagy. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szigorítana az uzsorázást érintő jelenlegi büntetőjogi szabályokon. A tárca az uzsorával összefüggő egyes törvények módosítására benyújtott javaslatában kezdeményezi: az uzsora-bűncselekmény alapesetének tényállási elemei közül hagyják el az üzletszerű elkövetési módot, azt a jövőben minősítő körülményként határozzák meg.
"Aki más rászorult helyzetét kihasználva olyan különösen aránytalan mértékű ellenszolgáltatást tartalmazó megállapodást köt, amelynek teljesítése a megállapodás kötelezettjét, illetve annak hozzátartozóját vagy az általa - jogszabályon, hatósági határozaton vagy szerződésen alapuló tartási kötelezettség alapján - eltartott személyt súlyos vagy további nélkülözésnek teszi ki, bűntettet követ el, és három évig tartó szabadságvesztéssel büntetendő" - rögzítené a Btk.-ban a Navracsics Tibor vezette minisztérium.
A büntetés öt évig terjedő szabadságvesztés lenne, ha az uzsora-bűncselekményt bűnszövetségben, üzletszerűen követik el. Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben hétfőn, a hat területre vonatkozó országvédelmi akcióterv részeként közölte: a kormány zéró toleranciát és "hajtóvadászatot" hirdet az uzsorás bűnözők ellen, és javasolta a büntető törvénykönyv módosítását a hatékonyabb fellépés érdekében.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
uzsorakamat, bűncselekmény, Pécs, előzetes, élelmiszer, Kölcse, házaspár, ennivaló, uzsorások, Borsod, Miskolc, uzsorakölcsön, BAZ megye, rendőrség, uzsora, törvénymódosítás, ORFK, uzsorás, elfogták, BAZ, bűnügy, házkutatás, büntetés, kormány, törvénymódosítás, országvédelmi akcióterv, feladás, boltocska, tartozás, őrizet, Rétközberencs, zálog, Polgárd, gyilkosság, Csepel, elásta, putnoki férfi, PSZÁF, csalás, adósok, képviselő, zsarolás, Mohács, ítélet, zsaroló, kölcsön, banda, simontornya, gyanúsított, nő, férfi, bűnöző, megélhetés, betörés, előállították, fenyegették, dombóvár, adós,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|