Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Vádemelés fenyegeti az Intelt
Független Hírügynökség
2009. november 05., csütörtök 09:48
Szövetségi vád alá helyezheti a New York-i főügyész az Intelt, amely szerinte törvénytelen eszközöket használt, hogy uralja a mikrochip piacot. Ezt a BBC közölte szerdán. Andrew Cuomo főügyész szerint a versenyt védő szövetségi törvény teszi lehetővé a vádemelést, de csak azután, ha befejeződik a vizsgálat, amely akár két évig is eltarthat.

Cuomo szerint az Intel vesztegetéssel és kényszerítéssel bírta rá a komputergyártókat, hogy az ő termékeit vegyék meg. A transznacionális cég közleménye szerint az eljárás "nyilvánvaló tévedés lenne, mivel sem a jutányos árakból és a kiemelkedő innovációkból profitáló vásárlókat, sem pedig az igazságügyi rendszert nem szolgálná egy bírósági eljárás".

Az Intel, amely eredetileg amerikai vállalat, de mára globális céggé vált, elsősorban mikroprocesszorairól ismert, de ezen kívül gyárt még hálózati kártyákat, alaplapi chipkészleteket, videokártyákat és egyéb számítógépes eszközöket. A cég részvénye egyike annak a harminc részvényből álló kosárnak, amelyből a Dow Jones Ipari Átlagot számítják.

A Wikipédia szerint a céget Gordon E. Moore és Robert Noyce alapította 1968-ban. Kezdetben négy alkalmazottjuk volt, köztük volt a magyar származású Andrew Grove is, aki az 1960-as évektől az 1990-es évekig (nyugdíjazásáig) azon munkálkodott nagy sikerrel, hogy az Intel egy nagy nemzetközi cég legyen. Moore és Noyce eredetileg "Moore Noyce" cégnevet választottak, azonban ez nem hangzott jól elektronikai termékekre, így az Intel (INTegrated ELectronics) mozaikszó mellett döntöttek. Az Intel szó azonban egy szállodalánc javára volt védjegyként bejelentve, ezért az alapítók kénytelenek voltak az INTEL védjegyet megvásárolni

Idén májusban hasonló vádak alapján az Intelt másfél milliárd dollárra büntette az Európai Bizottság, amely szerint 2002 és 2007 között legfőbb riválisát, az Advanced Micro Devices próbálta kiszorítani a piacról az Intel. A döntés ellen fellebbezett a cég.

Andrew Cuomo szerint az Intel szisztematikusan használta törvénytelen módszereit világszerte. A főügyész szerint az Intel állításával ellentétben "a vevőket megfosztotta a cég az alacsonyabb árak és a jobb termékek lehetőségétől". A vád szerint az Intel évente dollármilliókkal, esetenként milliárdokkal kente a komputergyártókat, hogy csak az ő termékeit vegyék.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier