|
Vádemelési javaslat az izraeli külügyminiszter ellen
fh
2010. május 25., kedd 09:28
Vádemelési javaslatot tett hétfőn az izraeli rendőrség a külügyminiszter valamint egy volt nagykövet ellen. A hatóságok bejelentése szerint a "közbizalom megsértése miatt" javasolják a vádemelést.
A rendőrség bejelentése szerint felmerült a gyanú, hogy a volt fehéroroszországi izraeli nagykövet, Zeev Ben Arieh átadott Avigdor Liebermannak olyan bizalmas dokumentumokat, amelyek kapcsolatban vannak a külügyminiszter elleni korrupciós nyomozással. Micky Rosenfeld, az izraeli rendőrség szóvivője azt közölte hétfőn: a volt nagykövet ellen összegyűjtött bizonyítékok elengedőek, hogy az ő esetében is javasolják a vádemelést.
Az izraeli rendőrség tavaly augusztusban már vádemelési javaslattal élt a külügyminiszter ellen, akkor vesztegetés, csalás, a rendőrségi vizsgálat akadályozása, tanúk zaklatása és pénzmosás gyanújával. A jobboldali kormánykoalícióban résztvevő szélsőséges vallási párt, az Israel Beitenu vezetője tavaly azt mondta, hogy politikai boszorkányüldözés áldozata. Az augusztusi vádemelés hírére közölte: azonnali hatállyal lemond külügyminiszteri posztjáról, néhány hónapon belül megválik pártvezetői beosztásától és képviselői mandátumától, ha vádat emelnek ellene. Végül ez nem történt meg, és Lieberman maradt a helyén.
A hétfői vádemelési javaslatban említett dokumentumátadás az izraeli rendőrség szerint 2008 októberében történt Minszkben. A dokumentumokat az izraeli igazságügyi minisztérium adta át a fehérorosz kormánynak, hogy megvizsgáljanak gyanús banki átutalásokat. Ekkor kerülhettek a nagykövet révén másolatok a hivatalos látogatáson Minszkben tartózkodó Liberman kezébe.
Lieberman később kinevezte Ben Arieh-et az egyik tanácsadójának. A külügyminiszter elleni gyanú szerint Lieberman két és fél millió dolláros illegális kampánypénzt kapott, és az összeg a lánya nevén lévő ciprusi bankszámlán landolt.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
FIFA, MAgyarország, világranglista, labdarúgás, Izrael, Móse Kacav, szexuális bűn, börtön, erőszak, kosárlabda, mba, Lee Nailon, sakk, Nagykanizsa, Ribli Zoltán, ob, Európa Liga, program, csoportkör, Gercsák Csaba, hosszútávúszás, eb, olimpia, sport, helen, mirren, póker, tour, eureka, championship, zágráb, horvátország, siker, csapatvilágbajnokság, torna, áfa-visszaigénylés, ellenőrzés, adócsalás, Zala, parlament, egyház, törvény, judo, bukarest, bor barna, szexbotrány, férfimagazin, sikeres, leonardo, dicaprio, bar, refaeli, képíró sándor, bíróság, csendőr, falvai zsolt, per, justin, bieber, manchester united, chelsea, foci, futball, bl, jeruzsálem, busz, pályaudvar, robbantás, paris, hilton, müller attila, vv laci, való világ, martonyi, soros elnökség, izrael, palesztin, béke, grand prix, Baczkó Bernadett, bamako, terror, rali, kuligyminiszterium,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|