|
Vége az autópályás fosztogatásnak
MTI
2011. augusztus 30., kedd 12:13
A gyanúsítottak az esetek többségében pihenőhelyeken rongálták meg autók kerekeit, majd a sértettől, miközben kereket cserélt, értékeket loptak el a nyitva hagyott járműből - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) bűnügyi főigazgatóságnak bűnügyi főosztályvezetője kedden Budapesten.
A kilenc tagú csoportból nyolcan koszovói albánok, akik életvitelszerűen tartózkodtak Magyarországon, társuk magyar állampolgár. Közülük hét embert elfogtak, kettő ellen országos elfogatóparancs van érvényben. A gyanúsítottak főként az országon átutazók sérelmére követették el a bűncselekményeket. Módszerük az volt, hogy megrongálták a sértettek járműveit, követték őket, majd amikor a sofőr - észlelve a problémát - megállt és nekilátott a hiba elhárításának, a kocsiból értékeket tulajdonítottak el - mondta a sajtótájékoztatón Urbán Zoltán.
Közlése szerint a magyarországi autópályákon 2010-től ez év áprilisáig mintegy négyszáz ilyen jellegű bűncselekmény történt. Azok felderítésére, a hasonló módszerrel elkövetett lopások megakadályozására az ORFK vezetése április elején állított fel nyomozó csoportot. Munkájuk eredményeként az autópályákon megszűnt az ilyen jellegű lopássorozat - jelentette ki a bűnügyi főosztályvezető. Sztancsik László, a nyomozással megbízott csoport vezetője elmondta, hogy a tolvajbanda ellen "üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal, jelentős értékre elkövetett lopás bűntett" megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást. A kilenc embert harminc bűncselekmény elkövetésével gyanúsították meg. Az összes kárérték meghaladja a tízmillió forintot - közölte.
A sajtótájékoztatón közreadott háttéranyag szerint a gyanúsítottak közül jelenleg öten vannak előzetes letartóztatásban. Egy ember lakhelyelhagyási tilalom alatt áll, a hetedik házi őrizetben van.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
rablás, őrizet, bankfiók, ronaldinho, börtön, adócsalás, fajtalankodás, betörés, szigetszentmiklós, Székesfehérvár, támadás, ütés, koponya, Dég, NIBEK, belügyminiszter, titkosszolgálat, Pintér, lopás, Encsi, Borsod, bűnügy, adatszolgáltatás, bűnözés, feltöltőkártya, csalás, Csolnok, egyenleg, áramszolgáltató, nógrád, rendőr, bántalmazás, fajtalankodott, lányával, letartóztatás, tesco, lövöldözés, tagad, székesfehérvár, fiatal, pszichiátria, halottak napja, koporsó, balatofenyves, polgármester, liptai klaudia, rokkant, közokirat hamisítás, tatabánya, jelzőtábla, gyanús, járókelő, részeg, röszke, bevándorló, afgán, 43, stohl andrás, Vujity Tvrtko, vonat, dobálás, tatabánya, bűnügy, baleset, sérülés, Kecskemét, ittas vezető, festménytolvaj, Balassagyarmat, rendőrség, kukorica, Bódvalenke,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|