|
Vizsgálják a szekszárdi diákverést
FH
2010. január 07., csütörtök 12:28
A rendőrség és az iskola is vizsgálatot indított a szekszárdi diákverés ügyében. Kedden került nyilvánosságra, hogy az egyik diáklányt bántalmazták társai, és erről mobiltelefonos videofelvétel is készült. Az egyik lány, aki részt vett a verésben, szerdán már nem ment be az iskolába.
A rendőrség hivatalból indított vizsgálatot annak a szekszárdi diáklánynak az ügyében, akit társai bántalmaztak. A lánynak rendszeresen beleverték a fejét a földbe, megpofozták, ütötték és rugdosták. A rendőrségen eddig senki sem tett feljelentést, ám a nyilvánosságra került felvételek alapján vizsgálat indult. Az iskola is vizsgálódik. A fenntartó Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartók Szervezete kötelezte az igazgatót, hogy bizottságot hozzon létre. A háromtagú testület feladata, hogy meghallgassa a tanulókat, a tanárokat és egyéb résztvevőket, majd készítsen jegyzőkönyvet a bántalmazás körülményeiről – közölte Kucsák Béla, a Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartók Szervezetének oktatási referense.
Az iskolában a vizsgálatot 8 napon belül kell lezárni. Az iskolai erőszaknak több oka is van, ám csak akkor történik meg, ha az áldozat és az erőszaktevő mellett nézőközönsége is van az esetnek – nyilatkozta Révész György pszichológus. A szakember úgy véli, hogy ha a diákok nem néznék, és nem vennék fel mobillal a verekedéseket, elképzelhető, hogy nem is lenne olyan jó "hecc" a másikat bántani.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Szombathely, diákverés, pofozkodás, igazgatónő, kosárlabda, Fradi, redőrség, támadás, Szekszárd, elfogatóparancs, rézkábel, kábellopás, sikkasztás, börtön, ingatlanfejlesztő, kamion, bevásárlóközpont, baleset, nemi erőszak, drog, kábítószer, bűnügy, prostitúció, Németország, bocsánat, elnézés, akció, kommandó, presszó, szemérem, erőszak, gyermekotthon, egymilliot, raboltak, jatekterem, amfetamin, tabletta, daler, autópálya, M6, építkezés, fagyhalal, megfagy, halal, disco, katus, jaksity, biztonsági, őr, rálőttek, rendőrség, egeszsegugy, korhaz, apolas, muto, volan, cigarettacsempész, rendőr, harang, lopas, bronz, késelés, hajléktalanok, TúróRudiKörözésSzabálysértésBörtönLopás, M6 autópálya,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|