Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Zelenák Tibort szabadlábra helyezték
MTI
2010. március 26., péntek 12:55
Előzetes letartóztatásban marad a BKV-üggyel összefüggésben gyanúsított Mesterházy Ernő, Demszky Gábor főpolgármester volt főtanácsadója a Fővárosi Bíróság döntése értelmében. Zelenák Tibort, a BKV volt főosztályvezetőjét ugyanakkor szabadlábra helyezte a másodfokú bíróság.

A Fővárosi Bíróság pénteken közölte, hogy M. Ernő gyanúsított vonatkozásában az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. Ez azt jelenti, hogy a tanácsadó június 5-ig előzetesben marad. Z. Tibor gyanúsított esetében ugyanakkor megváltoztatta az elsőfokú bíróság végzését a Fővárosi Bíróság, megszüntette előzetes letartóztatását és elrendelte szabadlábra helyezését. Mint írták: a különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt Sz-né Sz. Eleonóra és társai ellen folyamatban lévő büntetőügyben Z. Tibor gyanúsított tekintetében a másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság megváltoztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság korábbi végzését, előzetes letartóztatását megszüntette és szabadlábra helyezését elrendelte.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint a gyanúsított esetében az előzetes letartóztatás törvényi feltételei nem állnak fenn - tették hozzá. Mesterházy Ernő a rendőrség gyanúja szerint rábírta a BKV vezetőit arra, hogy vagyonkezelési kötelezettségüket megszegve indokolatlan és szükségtelen szolgáltatások igénybevételére szerződéseket kössenek. A volt tanácsadó előzetes letartóztatását március elején hosszabbította meg a bíróság három hónappal. Zelenák Tibort - Regőczi Miklós vezérigazgató-helyettessel együtt - február 3-án vette őrizetbe a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Akkor a volt vezérigazgató-helyettest hűtlen kezelés miatt hallgatták ki a nyomozók, akik szerint Regőczi Miklós 12 cég vonatkozásában mintegy 81 millió forint, Zelenák Tibor pedig 6 cég vonatkozásában több mint 30 millió forint vagyoni hátrányt okozott a közlekedési társaságnak. Regőczi Miklóst és Zelenák Tibort januárban Horváth Éva, Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes szóvivőjének fiktív foglalkozásával is meggyanúsították. A nyomozók szerint a volt szóvivő 2008. február 1. és 2009. szeptember 18. között úgy vett fel a BKV-tól összesen 24 millió forint munkabért, prémiumot és jutalmat, hogy azért ténylegesen nem végzett munkát.

Regőczi Miklóst a napokban helyezte szabadlábra a bíróság. Szalainé Szilágyi Eleonórát, a BKV humánpolitikai igazgatóját január 6-án vette őrizetbe a rendőrség különösen nagy kárt okozó csalás gyanújával, több mint 86 millió forintos végkielégítése miatt. Szalainé Szilágyi Eleonóra végkielégítésére és továbbfoglalkoztatására 2009 júliusában derült fény, amikor a Magyar Nemzet azt írta: a humánpolitikai (hr) igazgatónak hiába fizettek ki 2008 márciusában - a prémiumokkal együtt - mintegy százmillió forint végkielégítést, havi 1,2 milliós fizetéssel a cég tovább foglalkoztatta őt.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier