|
Zsarolás és önbíráskodás miatt került előzetesbe két jánoshalmi férfi
police.hu
2011. szeptember 05., hétfő 15:01
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság a beszerzett információk alapján elfogta és őrizetbe vette azt a két férfit, akik közül egyiküket a nyomozók zsarolással, míg a másik férfit önbíráskodással gyanúsítanak. Nyomozás indult mindkét ügyben.
Előbb őrizetbe kerültek, majd a Bíróság a mai nappal előzetes letartóztatásba helyezte azt a 37 és 47 éves jánoshalmi férfit, akiket a halasi rendőrök aprólékos, előkészítő munka után pénteken fogtak el, Jánoshalmán. A nyomozás eddigi adatai szerint a 47 éves férfi azzal gyanúsítható, hogy egy jánoshalmi asszonyt a haszon reményében fenyegetve arra kényszerített, hogy a korábban kölcsönkért 50.000 Ft készpénz helyett, hozzávetőleg 2 év leforgása alatt, összesen 600.000 Ft-ot fizessen vissza. Egy másik esetben, szintén fenyegetéssel arra kényszerített egy újabb sértettet, hogy a gyanúsítottól korábban kölcsönkért 120.000 Ft készpénz helyett, 2 év alatt, összese 1.500.000 Ft-ot fizessen vissza. Mindkét megfélemlített sértett fizetett a gyanúsítottnak.
Az előzetesben lévő 37 éves férfi a nyomozók által beszerzett bizonyíték szerint azzal gyanúsítható, hogy 10 ezer forint kölcsön összeg biztosítása ellenében, 20 ezer forintot követelt vissza egy jánoshalmi nőtől, aki eddig a fenyegetés hatására 10 ezer forintot már "törlesztett” is.
A 47 éves férfi ellen zsarolás bűncselekménye miatt, míg a másik ügyben a 37 éves férfi ellen, a nyomozás jelen adatai szerint, önbíráskodás bűncselekménye miatt folyik eljárás.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
fegyház, apa, elítélt, börtön, kótai mihály, majka, kölcsön, frizbi, per, bíróság, bűnügy, kiberbűnözés, zsarolás, támadás, BRFK, eljárás, Borsod, uzsora, csalás, bűncselekmény, Nagyatád, Balatonfüred, bűnöző, banda, táska, robbanás, bomba, bank, nicolette, sheridan, zsarolas, jaszapati, bacsi, pap, szexbotrány, parókia, vallás, templom, elmaradt, bér, hagyó, bkv, botrány, kiskunhalas, pszichiatria, otthon, zsarol, otp, csanyi, sandor, iskola, heves, fiatalkoru, dombovar, kommando, csalas, alunoka, idos, politika, kinzas, gyilkos, travolta, halál, fia, esküdtszék, hunvald, gyorgy, villa, feleseg,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|